Az NB III nyugati csoportjának huszonnyolcadik fordulójában az FC Ajka a budapesti THSE-Szabadkikötő csapatát fogadta a városi stadionban.

Kis Károly vezetőedző mérkőzés előtti nyilatkozata: – Az eredmények is mutatják, hogy ellenfelünk egyre jobban hozzászokik ehhez az osztályhoz. A vendégek mozgékonyak és mindent megtesznek majd a siker érdekében, hiszen még nem biztosították be bennmaradásukat. Ki kell mondani, mi vagyunk az esélyesek, a jobb csapat, ám ezt a pályán realizálni kell. 

Az FC Ajka a következő összeállításban lépett pályára háromszáz néző előtt:

Balogh Márton – Köles János, Pákai Gergő (Nagy Erik, 78. perc), Graszl Károly, Csemer Gyula – Csizmadia Zoltán, Kovács Gergő – Vallejos Dominique, Nagy Krisztián 78. perc), Horváth Péter, Illés Dávid (Major Norbert, 82. perc) – Oláh László.

Vezetőedző: Kis Károly.

Játékvezető: Kovács Gábor Péter.

Asszisztensek: Rózsa Dávid, Nagy Márk.

A fővárosi Szabadkikötő remek „kőművesekkel” rendelkezett, hiszen látszatra áttörhetetlennek tűnő védőfalat „építettek” kapujuk elé. A látszat azonban csalóka volt, az első percekben Csizmadia Zoltán lövése átcsúszott a védők között, de Czerula Dávid kapus hárítani tudott. Aztán később kiderült, hogy a „kőművesek” jóvoltából a védőfal „építményben” egy kis hiba csúszhatott, mert a 11. percben mégis mehettek középkezdéshez a vendégek: Csemer Gyula remekül indította Oláh Lászlót, aki a védők között könnyedén kilépett, és elegánsan a hálóba helyezte a labdát, 1 – 0. A sorozatos ajkai támadások következtében negyedóra alatt akár három gólt is lőhetett volna a hazai gárda, de az utolsó pillanatban egy-egy apró figyelmetlenség mindig becsúszott a kapu előtt. Ám a 33. percben egy újabb szép ajkai találat született: Illés Dávid beadását Csizmadia Zoltán pazar fejessel küldte a léc alá, 2 – 0. A gól után két ajkai lehetőség maradt kihasználatlanul, közben az ajkai védők is borzolták a szurkolók idegeit néhány könnyelmű, lezser megoldással, de szerencsére a tehetetlen ellenfél ezeket nem tudta kihasználni.

Szünet utáni percekben a vendégek kapusának háromszor is bravúrt kellett produkálnia, hogy ne kelljen középkezdéshez küldenie a labdát. A 54. percben már nem tudta megakadályozni, hogy az eredményjelző táblán ne a hármas szám jelenjen meg: Csizmadia Zoltán megiramodott, majd kiugratta a bal szélen felrohanó Graszl Károlyt, a beadást Oláh László a tőle már megszokott szép mozdulattal küldte a kapuba, 3 – 0. Három perc múlva Vallejos Dominique-t rúgták fel a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt a sértett magabiztosan lőtte a jobb alsó sarokba, 4 – 0. A négyes után már az ajkaiak nem erőltették a góllövést, a budapestiek pedig örültek, hogy néggyel megúszták, hiszen komolyabb helyzetkihasználásnál akár kétszámjegyű is lehetett volna az eredmény, meg kétszer a kapufa is segített a vendégeknek.

Az első nyolc győzelmet követő két vereség után újból a magabiztos győzelmek útjára lépett az FC Ajka. A Szabadkikötőnek egy pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy meleg helyzetet teremtsen az ajkai kapu előtt, igaz, az első félidő egy bizonyos szakaszában – nyilván kíváncsiságból – megtette ezt a hazai védelem, de Balogh Márton kapuját akkor sem sikerült veszélyeztetni. A három pont hátrány a Kaposvárral szemben továbbra is megmaradt, mivel a somogyiak 1 – 0-ra győztek a Csepel ellen hazai pályán. A következő fordulóban bizonyára sok ajka szurkolója lesz az Andráshida együttesének, hiszen ott lép pályára a Kaposvár, és a Veszprémhez hasonlóan akár otthon tarthatja a három pontot. A BKV ellen az Ajka pedig megszerezheti, és ebben az esetben…  

Kis Károly vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata: – Esélyeshez méltó játékkal nyertünk. A gólkülönbség sem túlzó, sőt, még több találatot szerezhettünk volna, hiszen sok lehetőségünk volt. Úgy érzem, a kilátogató nézők látványos focit láthattak. 

A következő, utolsóelőtti fordulóban, május 27-én, vasárnap 17.30-kor az FC Ajka Budapesten, a BKV Előre otthonában lép pályára. 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Ezt már olvasta?

CÁPÁK KÖZÖTT IS BRAVÚROSAN SZEREPELT – Palkovics Adél két ezüst- és egy bronzérme Miskolcon

Miskolcon rendezték minap a III. Cápa Korosztályos Országos Magyar Bajnokságot a Kemény Dé…