NB II-esek legyőzéséből „mesterhármas” FC Ajka – Mosonmagyaróvár 1 – 0 (1 – 0)

0

Hetedik felkészülési mérkőzésén, február 7-én, szerdán az FC Ajka a harmadik NB II-es csapattal játszott felkészülési mérkőzést. Ezúttal a Balatonfüreden edzőtáborozó Mosonmagyaróvár második ligás csapatát fogadta a városi stadionban.

Az FC Ajka a következő összeállításban játszott:

Pokorni Péter – Köles János (Krebsz Máté, 46. perc), Kovács Gergő, Graszl Károly, Csemer Gyula – Csizmadia Zoltán, Nagy Erik, Horváth Péter – Illés Dávid, Major Norbert (Pavliczky Balázs, 46. perc), Vallejos Dominique (Popovic, 72. perc).

Vezetőedző: Kis Károly.

Már az első percben megszületett az FC Ajka vezetőgólja: Horváth Péter indította Vallejost a baloldalon, akinek pontos beadását Illés Dávid egy átvétel után a jobb sarokba küldte, 1 – 0. 

Ezután nagy harc folyt a pályán, a Mosonmagyaróvár többet támadott, de az ajkai védelem minden próbálkozásukat „eltakarította” a kapu közelében, így képtelenek voltak a hálóba találni. No és, időnként Pokorni Péternek a kapufa is besegített.

Az első percben megszerzett vezetést sikerült a meccs végéig megőrizni, így az FC Ajka az NB II-esek legyőzéséből „mesterhármast” ért el. A Győri ETO-t és a Soproni VSE-t idegenben, a Mosonmagyaróvárt hazai pályán verte meg egy góllal.  

Kis Károly vezetőedző így látta az összecsapást: – Mindenképpen pozitív, hogy harmadik másodosztályú ellenfelünket is le tudtuk győzni. Persze, majd a bajnokság lesz a döntő. A mai napon külön értékelendő, hogy kapott gól nélkül játszottuk le a találkozót. A második félidőben inkább a vendégek domináltak, ekkor már több hiba csúszott a játékunkba.

A nyolcadik felkészülési mérkőzését az FC Ajka február 10-én, szombaton 11 órakor a Nagykanizsa ellen játssza az Ajka városi stadionban. 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…