Megkezdődött a felkészüés az FC Ajkánál – Rozmán László a vezetőedző

0

Több hetes szünet után július 3-án ismét megtelt az FC Ajka labdarúgó-csapatának öltözője. Az NB III-as focibajnokság augusztusban kezdődő új idényére kipihent, friss, játékra éhes futballisták várták az első edzésre szóló vezényszót, de különösen a labdákat.

A városi stadion olyan mostanság, mint egy forgószínpad. Sűrűn változik a kép, a zöld gyepet segédeszközök tarkítják. Ha valaki véletlenül a nyárról beszél, éppen az FC Ajka labdarúgói azok, akiknek már nem az üdülés, a pihenés jut eszükbe. Július 3-a óta egész más gondolatok járnak a játékosok fejében. Ők dolgoznak, erőt gyűjtenek az új idényre. Rozmán László vezetőedző irányításával vágott neki a maratoni sorozatnak a csapat.

Az első edzésen a szakvezető könnyed gyakorlást vezényelt a kerethez tartozó játékosok részére. A könnyedség nap mint nap eltűnik, az edzések fokozatosan erősödnek, hiszen közel egy hónap múlva már megkezdődik a nagy megmérettetés, augusztus 12-én elindul NB III-as útjára a labda.

Az első napokban az új edző (aki nem is annyira új, hiszen az előző idény utolsó három fordulójában Bücs Zsolt távozása után irányította a csapatot) a játékosok ismerkedtek egymással, ráhangolódtak a közös munkára. Rozmán László nyilván szeretné elérni, ha kicsit támadóbb, látványosabb, különösen hazai pályán aktívabb teljesítményt nyújtana a társaság a modern futball értékeivel. Ehhez persze idő kell, hiszen jelentősen változott a keret. Több játékos nem fogadta el, hogy a vezetőség egy új, teljesítményorientált rendszerre tért át. (Eddig ezek szerint nem az volt…?). Távozott a csapattól: Dénes Zsolt, Fodor Marcell, Köles János, Kozma Máté, Pál Dávid, Tölgyesi Viktor, Hanzl Máté, Nagy Bálint, Szabó Zsolt, Lőrinczy Attila, Skriba Máté, Pataki Roland, Rosta Levente. Ez tizenhárom labdarúgó, szinte egy teljes kezdőcsapat. Információink szerint a következő új játékosok érkeztek: Pokorni Péter (Szekszárd), Baksa Dénes (Videoton FC), Krebsz Máté, Bene Zsombor (mindkettő Veszprém), Graszl Károly (Puskás Akadémia), Kalász Milán (Felsőtárkány), Nagy Erik (Kozármisleny), Nagy Mihály Krisztián (Szentlőrinc), Varga Zsolt (Nyúl), Horváth Péter (Hévíz).

Az edzéseken máris hallatlanul nagy akarással dolgozik mindenki. Valamennyi játékos átérzi, hogy az új idényben még nehezebb feladat előtt áll a csapat, hiszen vissza kellene kerülni az NB II-be. Tehát új célok következnek, de a korábbi kilencéves sikeres NB II-es szereplés (leszámítva a 2015/2016-os idényt) legyen az új idényben a követendő példa. Komoly munkát vár el mindenki a szakmai stábtól (Rozmán László, Bedő Zoltán, Dombi Árpád, Dávid Sándor), amelyen csak javítani és jobbítani lehet, rontani nem. Hogy jobban működjenek a dolgok, mindenkinek egy kicsivel többet hozzá kell tennie munkájával. El kell érni, hogy az FC Ajkának legyen stílusa, arculata.

Az első felkészülési mérkőzését az FC Ajka július 12-én, szerdán 18 órakor játssza az NB II-es Mosonmagyaróvár ellen Ajkán. Ezt további hat edzőmeccs követi: július 15-én, szombaton 11 órakor a Gyirmót FC Győr II vendégszerepel Ajkán, július 19-én, szerdán 17 órakor pedig az NB II-es Siófok. Ezt követően két Veszprém megyei csapat látogat városunkba: július 22-én, szombaton 10 órakor az NB III-as csoporttárs Veszprém, majd 26-án, szerdán 18 órakor a Balatonfüred. Július 29-én, szombaton 11 órás kezdéssel Andráshidára látogat az ajkai együttes, majd augusztus 5-én, szombaton 11 órakor a Dunaújváros csapatával zárja az edzőmeccsek sorát az FC Ajka. Miközben naponta keményen edz a zöld-fehér gárda a bajnoki rajtig, hogy az első mérkőzésen frissen, erőnlétileg és lelkileg felkészülten tudjanak kiállni.

Ajkán mindenki bízik abban, hogy egy jó szellemű, remek játékot produkáló FC Ajka kergeti majd kétségbeesésbe az ellenfeleket az új NB III-as szezonban. Rozmán László vezetőedző és segítői bizonyára minden mérkőzésre megtalálják a győzelemhez, a biztos feljutáshoz szükséges „orvosságot”!

Tollár Sándor    

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…