LABDARÚGÁSBAN VÉGE AZ UBORKASZEZONNAK – Főpróbázott az FC Ajka

0

Végre! – mondják a labdarúgó-szurkolók, hiszen már csak egy hetet kell várni, s megkezdődik az NB III-as focibajnokság. Nincs is annál fontosabb, mint ott ülni a lelátón, figyelni a kedvenceket, hogyan fogják ostromolni az ellenfél kapuját. A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén főpróbázott az ajkai zöld-fehér gárda. A tavalyi NB III-as bajnoki idény nyugati- és középcsoportjának két negyedik helyezettje találkozott egymással a városi stadionban. A két csapatban egy közös pont van: tavalyelőtt egyszerre estek ki az NB II-ből. Lehet, hogy egyszerre is szeretnének feljutni…?

FC Ajka – Dunaújváros
2 – 2 (0 – 1)

Az FC Ajka a következő összeállításban lépett pályára a főpróbán:
Pokorni Péter – Krebsz Máté, Pákai Gergő (Szabó Tibor), Kovács Gergő (Graszl Károly) – Köles János, Nagy Erik – Bene Zsombor (Horváth Péter), Vallejos Dominique (Varga Zsolt), Major Norbert (Horváth Patrik) – Nagy Krisztián.
Vezetőedző: Rozmán László.

A hatalmas hőség miatt a szombat délelőtt tizenegy órára tervezett mérkőzést előrehozták péntek 19.30 órás kezdésre. Ennek ellenére is sokáig bágyadtan játszottak a csapatok, helyzetek alig akadtak a mérkőzésen, az első félidőben úgy nézett ki, hogy gól nélküli döntetlennel vonulnak a csapatok szünetre. De a lefújás pillanatában egy védelmi megingást kihasználtak a dunaújvárosiak, és Zvara Dávid góljával megszerezték a vezetést, 0 – 1. (Zvara Dávidról tudni kell, hogy édesapja, Zvara József a Vasas válogatott csatára volt. Kétszer szerepelt a magyar válogatottban.)

Szünet után bátrabban folytatták a mérkőzést az ajkaiak, aminek hamarosan meg is lett az eredménye: Nagy Krisztin 11-esből magabiztosan egyenlített, 1 – 1. Néhány perc után Vallejos Dominique parádés egyéni akció után az ajkaiak oldalára alakította az előnyt, 2 – 1. Nem sokáig örülhetett a hazai együttes az előnynek, hiszen egy szabadrúgást követően Csendes Péter fejes góljával egyenlített a Dunaújváros, 2 – 2. És ezzel a találattal ki is alakult végeredmény.

A felkészülési időszakban az ideális körülmények között készülő FC Ajka hat mérkőzésen lépett pályára, ebből négyszer győztesen fejezte be a találkozót, kétszer döntetlent játszott, s vereséget nem szenvedett. A felkészülés során úgy tűnt, kialakult a csapat a bajnoki nyitányra. Több mérkőzésen mutatott teljesítményre lehet alapozni az új idényben, amely hatalmas versenyfutásra késztetheti a nyugati csoport csapatait.

A lelátóról úgy tűnt, hogy Rozmán László remek közösséget rakott össze, melyben az idősek és fiatalok aránya tökéletes, a társulat a felkészülési meccseken is bizonyította, igazi csapatként működik, annak ellenére, hogy még egy kicsit akadozik a gépezet. Bár el kell ismerni, agresszivitásban és dinamikusságban van javulni való, de ez menetközben bizonyára a szakmai stáb segítségével megoldódik. Azt is öröm volt tapasztalni a felkészülés során, hogy az idősebb játékosok rendkívül motiváltan dolgoztak, szinte példamutatóan húzták magukkal a fiatalokat. Az pedig külön pozitívum a jövőre nézve, hogy a klub és a város vezetése eddig minden feltételt megteremtett a sikerhez!

A szurkolók között a korábbi években több olyan kritikus vélemény hangzott el, hogy alig van ajkai játékos a keretben. Valóban hozzászokhattak, hogy a hetvenes-nyolcvanas években szinte minden játékos ajkai volt, vagy a városban telepedett le. Utána hosszú évekig ha egy-két ajkai focista akadt a keretben, az már meglepetésnek számított. A mostani huszonöt fős kollektívában – ha jól számoltam – kilenc (!) ajkai labdarúgó léphet pályára az FC Ajka színeiben: Balogh Márton, Kalász Milán, Krebsz Máté, Pavliczky Balázs, Markó Róbert, Gottfried Dániel, Pákai Gergő, Kovács Gergő, Kovács Gábor. Bár azt tudni kell, aki az FC Ajka mezét viseli, az ajkainak számít, még ha nem is itt lakik, akkor is a város csapatának sikeréért küzd, Ajka városát népszerűsíti. Ez tehát nem lakhely kérdése!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…