KREBSZ MÁTÉ AZ U-19-ES VÁLOGATOTT EDZŐTÁBORÁBAN – Három nap neves csapatok játékosai között

1

Nemrég beszámoltunk róla: komoly elismerés az FC Ajkának, hogy a felnőtt csapat tizennyolc éves játékosát, Krebsz Mátét meghívták az U-19-es magyar labdarúgó válogatott július végén Telkiben megtartott háromnapos edzőtáborába.

A Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás edzői nem felejtették el az U-18-as válogatottban nyújtott fegyelmezett, csupa szív játékát, s a most alig két hete 18 éves játékost meghívták az U-19-es együttes edzőtáborába.

A háromnapos összetartáson huszonkét labdarúgó vett részt, az edzőtábort egy gyakorlómérkőzés zárta le, amelyen a csapat 1 – 1-es döntetlent játszott az NB II-es Doroggal.

Marcus Jahn szövetségi edző elmondta: – Öt edzéssel a hátuk mögött a játékosokból hiányzott a frissesség, és ez meglátszott a teljesítményükön, ugyanakkor a kért taktikai feladatokat betartotta a csapat, elégedett vagyok a kerettagok munkájával. Az összetartás célja az volt, hogy a fiatalabb korosztály játékosait integráljuk a csapatba, és úgy érzem, ez sikerült, az újak máris beilleszkedtek az együttesbe. A tétmérkőzések előtt még részt veszünk a szerbiai Vilotic Kupán, ahol folytatjuk a most megkezdett munkát, hogy az októberi Európa Bajnoki selejtezőre kialakuljon az ideális összetételű válogatott.

Krebsz Máté neves csapatok játékosai között szerepelhetett az edzőtábor idején, s remélhetőleg az EB-selejtezőkön is játszani fog. A magyar csapatok közül az MTK, a Budapest Honvéd, Videoton FC, a Siófok, Szombathelyi Haladás, Budapesti Vasas, Soroksár, Cegléd, ETO FC Győr focistáival edzett együtt. Négy külföldi együttesben játszó magyar labdarúgó is szerepelt a keretben: az angol Wolverhampton, az osztrák Mattersburg, a holland Vitesse és az olasz Genoa csapataiban pallérozódó játékosok is az egyedüli ajkai labdarúgó társai voltak.

Máté számára sokat jelent, hogy már több mint egy éve a felnőtt mezőnyben teszi próbára tudását, hiszen itt jóval nagyobb iramnak kell megfelelnie, mint a korosztályos bajnokságban. Reméljük, ezt kihasználja stabil csapattagként az U-19-es válogatottban az októberi EB-selejtezőkön!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…