Kijózanító hatos Zircen Zirc-Dudar – Ajka Kristály 6 – 1 (1 – 0)

0

A Veszprém megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság ötödik fordulóját bonyolították le. A harmadik helyen álló Ajka Kristály a kilencedik helyen tanyázó Zirc-Dudar csapatához látogatott.

A Kristály a következő összeállításban kezdte a mérkőzést:

Szalai Kornél – Bakos Arnold, Hauser Roland, Ménes Balázs, Hauser Tibor (Szarka Martin), Szedlacsek Balázs, Vizkeleti Attila (Primusz Márk), Horváth László (Bencsik Áron), Szabó Zoltán, Sipos Dominik (Kis-Varga András), Kungl Ákos.

Vezetőedző: Sipos Tamás.

A találkozó játékvezetője: Jónás Bálint.

Asszisztensek: Pihokker Péter, Marosvölgyi Tamás.

Az első félidőben a Kristály többet birtokolta a labdát, két veszélyes helyzetet is kidolgoztak a támadók, de ki is hagyták. A nagy lelkesedéssel játszó zirciek a 23. percben pontrúgásból vezetést szereztek, amelyet a félidő végéig meg is őriztek.

Szünet után a 68. percben Szedlacsek Balázs most is belőtte szokásos gólját, ezúttal 11-esből, 1 – 1. A Kristály két percig örülhetett az egyenlítő gólnak, mert a következő hét percben a mindig stabil védelem mellett háromszor is betaláltak a hazaiak, s 4 – 1-re alakították az eredményt, amelyet az utolsó öt percben még kettővel növeltek, s alaposan, 6 – 1-re kiütötték a Kristályt.

Borzasztó rossz felfogásban játszott az ajkai gárda. Egyéni hibák, kihagyott helyzetek sokasága jellemezte a mérkőzés nagy részét. A korábbi gólratörő játék is elmaradt. A taktikával sem volt minden rendben, hiszen az egyenlítő gól után átálltak háromvédős rendszerre, amibe bele is buktak, gyors kontrákkal a zirciek „futószalagon” lőtték a gólokat, az ajkaiak pedig veszélytelenek voltak a kapura, arról nem beszélve, hogy lélektelenül, elképzelés nélkül, rendkívül gyengén játszottak. Igazából megérdemelt a vereség, bár az eredmény egy kicsit túlzott. Elképzelhető, hogy a Kristály játékosait az előző fordulókban aratott szép győzelmek egy kicsit mámorossá tették. Valószínű, a mez alá egy „nagymellényt” is sikerült felvenniük. Ez a hatos remélhetőleg kijózanítónak bizonyult!  

A következő fordulóban, szeptember 16-án, szombaton 16 órakor a Kristály az Ugod együttesét fogadja a tósokberéndi sporttelepen. Lesz mit helyrehozni a szurkolók előtt! 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…