A Rája ’94 Úszóklub Ajka fiatal versenyzői Szombathelyen szerepeltek felkészülési versenyen. Az alapozási időszakban végzett kőkemény munka egy kicsit rányomta bélyegét az eredményekre, de így is sikerült hét érmet „elcsípnie” Farkas András csapatának. Ebből két arany-, négy ezüst-, és egy bronzérem került a klub közös „éremkosarába”. Nagy Nikoletta 400 méter gyorsúszásban könnyedén szerezte meg az aranyérmet, 100 méter hátúszásban ezüstérmes helyre úszott. Palkovics Adél 50 méter pillangóúszásban végzett az első helyen, 400 méter gyorson ezüstérmet harcolt ki. 400 méter gyorsúszásban még két ezüstérem született Szóka Júlia és Szabó Dávid jóvoltából. Az egyetlen bronzérmet Újvári Dorina szerezte 100 méter gyorsúszásban. Farkas András edző elégedett csapata teljesítményével, hiszen nap mint nap tapasztalja, hogy rengeteget fejlődnek a gyerekek. Sorra ússzák egyéni legjobb eredményeiket és a szintidőket. A következő felkészülési versenyt november 11-én, szombaton rendezik Győrben, hiszen készülni kell a nagy országos és nemzetközi viadalokra, ahol lesz újra pörgés, újra a legjobbak között versenyezhetnek majd az ajkai úszók, és újra átélhetik a tőlük már megszokott és elvárt sikereket. Természetesen lesz hangos számolás, az uszoda közönsége egy emberként számolja majd a célig hátralévő karcsapásokat: még egy meg még egy és még egy! Megvan! Az újabb ajkai aranyérem…! Hajrá, Rája úszók! Tollár Sándor