Három pontból maradt egy – Ajka Kristály SE – Balatonalmádi SE 2 – 2 (2 – 1)

0

A Veszprém megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság huszonkettedik fordulójában a negyedik helyen álló Ajka Kristály SE az ötödik Balatonalmádi SE-t fogadta most már a tósokberéndi sporttelepen.

A Kristály a következő összeállításban lépett pályára:

Szalai Kornél – Bakos Arnold, Szabó Bence, Primusz Márk (Horváth László, 50. perc), Hauser Tibor (Ambrus Kristóf, 79. perc), Móger Balázs, Szabó Zoltán, Mészáros Dávid, Kungl Ákos, Jeney Gyula, Szaka Martin (Vizkelety Attila, 60. perc).

Edző: Sipos Tamás.

Játékvezető: Pap Ervin.

Asszisztensek: Braunstetter Zsolt, Blum Dániel.

A mérkőzés elején ritkán látható góllal szerzett vezetést a Balatonalmádi. A 10. percben az ajkai védők helyezkedési hibáját követően három (!) méterről közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető, amit Straub Ádám a legurítás után be is lőtt, 0 – 1. Hét percet kellett várni a Kristály egyenlítő góljára: a 17. percben egy fejet követően Szarka Martin a léc alá vágta a labdát, 1 – 1. A sorozatos Kristály támadások a félidő utolsó percében értek góllá: egy remek akció után Hauser Tibor bombagóljával 2 – 1-re módosult az eredmény. 

A második félidő is hatalmas Kristály fölénnyel telt, de az ajkai támadók a legjobb lehetőségeket is kihagyták. A kihagyott helyzetek – mint oly’ sokszor – most is megbosszulták magukat. A 75. percben az egykori ajkai játékos, Burcsik Martin lőtte a hálóba az Almádi egyenlítő gólját, kihasználva a Kristály-védelem durva hibáját, 2 – 2. Így a szinte már megnyert három pontból maradt egy.

Végig a Kristály irányította a játékot, a mezőnyben jól játszott a csapat, de a rengeteg helyzetből csak kétszer sikerült betalálni, viszont a védelem két döbbenetes hibája miatt elúszott a győzelem, és úgy néz ki, most már a dobogós helyezés megszerzése is. Az almádiak rendkívül durván játszottak, a négy sárgalap rájuk nézve még hízelgő is, hiszen egy erélyesebb játékvezető néhányszor pirosat is felmutathatott volna. 

A Kristály csapatából Szabó Zoltán a mezőny legjobbja volt, de jól játszott még Bakos Arnold, Kungl Ákos és Szarka Martin is.

A következő fordulóban, április 15-én, vasárnap az Ajka Kristály a Péti MTE otthonában szerepel. A mérkőzés 16.30-kor kezdődik. 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…