HÁROM ARANYÉREM DEBRECENBŐL – EGY FEHÉRVÁRRÓL – Rájások két országos úszóversenyen

0

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola Úszó Szakosztálya április 21-én, szombaton rendezte meg a Hajós Alfréd Kupa második fordulóját. A debreceni sportuszodában tizennyolc hazai sportegyesület 358 úszója állt rajtkőre a hagyományos viadalon.

A két aranylány: Nagy Nikoletta és Palkovics Adél

A Rája ’94 Úszóklub Ajka Farkas András edző két kitűnőségével, Nagy Nikolettával és Palkovics Adéllal képviseltette magát a rangos mezőnyben. Az ajkaiak két nagyreménységű versenyzője kiemelkedő teljesítményével, remek szereplésével négy érmet szerzett, ebből három arany- és egy bronzérem.

Nagy Nikoletta 200 méter pillangóúszásban, korosztályában a legjobb teljesítményt nyújtotta, megérdemelten harcolta ki az aranyérmet. 200 méter vegyesen is kitűnően versenyzett, ebben a számban ketten megelőzték, Niki harmadiknak ért célba, de a bronzérem is szépen csillog a rendkívül erős mezőnyben.

Palkovics Adél két számban is brillírozott, csodálatos versenyzéssel 200 méter pillangóban és 200 vegyesen is minden vetélytársát magabiztosan megelőzve elsőként ért célba, kétszer is az aranyéremért állhatott fel a dobogó tetejére.

***

Az ajkai klub másik fele (Szóka Júlia, Újvári Dorina, Farkas Dóra, Szabó Dávid, Burján Barnabás, Cser Dávid, Király Dávid) Bujna Lilla irányításával Székesfehérváron, a 12+ elnevezésű korosztályos országos versenysorozat második fordulóján szerepelt. Itt két érmet sikerült „elcsípni”: Szóka Júlia 400 méter vegyes úszásban aranyérmet szerzett, Újvári Dorina pedig 200 méter mellen állhatott a dobogó harmadik fokára a bronzéremért. Szabó Dávid is remekelt, egy évvel idősebbek között a negyedik helyen végzett, jelentősen megjavítva egyéni rekordját, mindössze háromtized másodperccel maradt le a dobogóról.

Őszinte szívből gratulálunk a versenyzők helytállásához, lelkesedéséhez, s ahhoz, hogy mindig a legjobb eredmények elérésért küzdve ugranak a vízbe! Az elismerésből alaposan kijár Farkas András és Bujna Lilla edzőknek is! Az ő kiváló szakmai munkájukat érmekkel viszonozzák az úszók! A sportrajongók pedig köszönettel! 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…