Harmadszorra csillagos ötösre sikerült – FC Ajka – Pápai Perutz FC 5 – 0 (1 – 0)

0

Az NB III nyugati csoportjának Veszprém megyei rangadóján az FC Ajka a Pápai Perutz FC-t fogadta a városi stadionban. Ezt a rangadót az első tavaszi fordulóban, március 3-án kellett volna lejátszani, de az időjárás használhatatlanná tette a pályát. A következő időpontban, március 21-én is az időjárás döntött, ismét elmaradt a derbi. Most április 4-én harmadszorra végre sikerült lejátszani.

A FC Ajka a következő összeállításban lépett pályára:

Balogh Márton – Köles János, Pákai Gergő, Graszl Károly, Csemer Gyula – Csizmadia Zoltán, Kovács Gergő, Pavliczky Balázs (Major Norbert, 58. perc) – Illés Dávid (Vallejos Dominique, 58. perc), Oláh László (Nagy Erik, 84. perc), Horváth Péter.

Vezetőedző: Kis Károly.

Játékvezető: Móri Tamás.

Asszisztensek: Kulman Tamás, Nagy Viktor.

Nagy lendülettel kezdett az Ajka, az első negyedórában már háromnál tartott a nagy helyzetek száma. Aztán a 19. percben megszületett az első hazai találat: Csemer Gyula szabadrúgását Csizmadia Zoltán küldte a hálóba, 1 – 0. Két perc múlva Pákai Gergő lövése alig kerülte el a pápai kaput. Újabb néhány perc múlva Horváth Péter lövését a kapufa mentette. Kétszer a pápaiak is próbálkoztak, de nem tudtak ráijeszteni az ajkai kapusra. A félidő hátralévő részében Sánta András kapus bravúrjaira volt szükség, hogy csak egygólos hátránnyal vonuljanak pihenőre a pápaiak.

Szünet után a 49. percben nagy egyenlítési lehetőség maradt ki. Németh László szabadrúgása Balogh Mártonról kipattant, a volt ajkai Domján Roland a kapu torkából fölé lőtt. A 60. percben Csemer Gyula bombaerős szabadrúgását bravúrral védte Sánta András, de nem sok hiányzott, hogy a kezét is eltörje a labda. Egy perc múlva Balogh Márton is bemutatott egy szép védést. A 66. percben jött a második: Horváth Péter remek cselekkel fektette el a pápai védőket, lövésével szemben már a kitűnően védő pápai kapus nem boldogult, 2 – 0. Még egy bravúrra képes volt Sánta András, utána már a hajrában háromszor csak a hálóból tudta kiszedni a labdát. A 70. percben Graszl Károly szépségdíjas, ollózós góljával már 3 – 0-ra módosult az eredmény. A 81. percben Major Norbert átadásából Kovács Gergő is betalált, 4 – 0. A 86. percben Csizmadia Zoltán újabb pazar góljával 5 – 0-ra zárta a végeredményt.

Harmadszorra azért csak összejött a megyei derbi, most az időjárás már nem tudott közbeszólni. Az FC Ajka valamennyi játékosa „csillagos ötösre” vizsgázott, így is alakították ki az eredményt 5 – 0-ra. Kétszeresen is lehetett volna „ötös”, de Sánta András kapus bravúrt bravúrra halmozott, ráadásul a kapufa kétszer is kisegítette. Csak gratulálni lehet a csapatnak, no és Kis Károly vezetőedzőnek, aki a mérkőzés után így nyilatkozott: – Fontos volt, hogy rögzített helyzetekből veszélyesek tudtunk lenni, ezekből több gólt is lőhettünk volna. A hajrá egyértelműen a miénk volt, a találatok mellett rengeteg lehetőségünk adódott. A Pápa becsülettel küzdött, további sok sikert kívánok neki. 

A huszonkettedik fordulóban, április 8-án, vasárnap az FC Ajka Budapestre utazik, 16 órakor a Pénzügyőr SE ellen mérkőzik az újabb három pont reményében. 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…