Győzelem a Ferencváros u-19 ellen – FC Ajka – Ferencváros u-19 3 – 0 (2 – 0)

0

Negyedik felkészülési mérkőzésén a Ferencváros U-19-es csapata ellen lépett pályára az FC Ajka a városi stadionban.

FC Ajka: Pokorni Péter – Krebsz Máté, Pákai Gergő, Graszl Károly (Vallejos Dominique, 43. perc), Magyar – Csizmadia Zoltán, Kovács Gergő, Oláh, Illés Dávid – Major Norbert (Pavliczky Balázs, 46. perc), Horváth Péter.

Vezetőedző: Kis Károly.

Az 59 éves korában elhunyt, egykori Bányász és Hungalu játékos, majd később edző Kovács Attila tiszteletére egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés.

Nagy lendülettel kezdett az Ajka a jó képességű Fradi utánpótlásgárda ellen, és a fölény a 30. percben meghozta az első találatot: Krebsz Máté jobboldali beadása után Illés Dávid közelről a jobb alsó sarokba küldte a labdát, 1 – 0. A félidő utolsó percében ismét Krebsz Máté viharzott el a jobb oldalon, most is remekül adott középre, ezúttal Oláh érkezett kitűnő ütemben, s tíz méterről a léc alá lőtt, 2 – 0.  

Szünet után nem sokáig kellett várni a harmadik gólra: most egy baloldali ajkai támadásnál Oláh átadásával Illés Dávid duplázni tudott, tíz méterről a kapu közepébe lőtt, 3 – 0. Ezzel ki is alakult a végeredmény, mert az ajkaiak kétszer is a kapufát találták teleibe. 

Végig nagy fölényben játszott az FC Ajka, kitűnő ellenfelének egy pillanatnyi esélyt sem adott a gólszerzésre. Szinte minden csapatrész játéka bíztató a tavaszi idényre. Természetesen, ha így folytatják! 

Kis Károly vezetőedző nyilatkozata: – Sokat futó, mozgékony csapat ellen játszottunk. Szép támadásokat vezettünk, melyek végén három ragyogó gólt rúgtunk. A végjátékban azonban pontatlanok voltunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. Több hiányzónk is volt, remélem, minél előbb felépülnek a sérültek.

Az ötödik felkészülési mérkőzésen az FC Ajka a Gyirmót FC Győr II-t fogadja január 31-én, szerdán13.30-kor az ajkai városi stadionban. 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…