Bravúros hármas a bajnoki nyitányon – Érdi VSE – FC Ajka 1 – 3 (0 – 0)

0

Nem akármilyen rangadóval kezdte az NB III nyugati csoportjában a tavaszi idényt a harmadik helyen álló FC Ajka labdarúgócsapata. A második helyezett Érdi VSE otthonában igyekezett megkezdeni a pontgyűjtést az NB II-es célok megvalósításához.

(Az FC Ajka megyei rangadóval kezdte volna a tavaszi szezont az NB III-ban, ám a Pápai Perutz elleni találkozó a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. A mérkőzést március 21-én pótolják.) 

Kis Károly vezetőedző mérkőzés előtti nyilatkozata: – Az érdiek nem véletlenül állnak a második helyen, vetélytársunk talán legnagyobb erőssége, hogy rendkívül összeszokott társaság. Komoly ellenfélről van szó, de mi is felkészültünk. Azt gondolom, jó passzban vagyunk, persze ez igazából majd a pályán derül ki.

A vezetőedző még nem számíthatott a sérült Major Norbert és Nagy Krisztián, valamint az eltiltását töltő Krebsz Máté és Oláh László játékára. 

Az FC Ajka a következő összeállításban lépett pályára:

Balogh Márton – Köles János, Pákai Gergő, Kovács Gergő, Csemer Gyula – Nagy Erik (Graszl Károly, 53. perc), Csizmadia Zoltán, Horváth Péter – Illés Dávid, Tóth Patrik (Pavliczky Balázs, 53. perc), Vallejos Dominique.

Vezetőedző: Kis Károly.

Játékvezető: Takács Tamás.

Asszisztensek: Finta Zoltán, Zahorecz Roland.

Jó iramban kezdődött a találkozó, az első húsz percben az ajkaiak részéről Tóth Patrik és Nagy Erik veszélyeztette a kaput, a hazaiak részéről pedig Pallagi Gábor próbálkozott. Volt egy negyedórás időszak, amikor az érdiek erős nyomás alá helyezték az ajkai kaput, a védelem viszont fegyelmezetten helytállt. A félidő hajrájában mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de a kapusok is határozottak voltak.

A negyedórás pihenő után a második félidőt kétpercnyi játék után góllal kezdte az Érd. Egy baloldali szabadrúgás végezhettek el a hazaiak, a védelmi felügyelet nélkül maradt Kelemen Patrik a tizenhatoson kívülről nagy erővel a kapu baloldalába bombázta a labdát, 1 – 0. A gól után Balogh Mártonnak volt egy bravúros védése. Az érdiek gólja alaposan „felpaprikázta” az ajkai együttest, hatalmas sebességre kapcsolva meg sem álltak a bravúros „hármasig”. Az 55. percben megszületett az egyenlítés: Graszl Károly a télen igazolt Csizmadia Zoltán elé passzolta a labdát, aki első bemutatkozásként pedig a hálóba továbbította, 1 – 1. Néhány perc múlva Csemer Gyula húszméteres szabadrágása centikkel suhant el a bal kapufa mellett. Egyre jobban erősödött az Ajka fölénye: Illés Dávid és Pavliczky Balázs helyzete maradt ki. Aztán jött a hajrá, ahol három perc alatt kialakult a végeredmény: a 83. percben egy kezezésért megítélt 11-est Horváth Péter lőtte, de Kertész Ferenc kapus védte, a kipattanót viszont az ajkai játékos már nem hibázta el, a kapu közepébe küldte a labdát, 1 – 2. Három perc múlva ismét Horváth Péter került ziccerhelyzetbe, lövését a kapus még ki tudta ütni, a kipattanót a jól helyezkedő Pavliczky Balázs a léc alá vágta, 1 – 3. 

A nyitómérkőzésen az FC Ajka kitűnő játékkal örvendeztette meg szurkolótáborát. Az ajkaiak a mérkőzés nagyobb részében a hazaiak fölé kerekedtek. Valamennyi pályán lévő ajkai játékos remekül, rendkívül lelkesen küzdött. A támadásokban látszott a tudatosság, az elképzelés, a kreativitás. A bravúros idénykezdésben valamennyien oroszlánrészt vállaltak a második helyezett otthonában. Egyértelműen jó úton jár a csapat, s az Érd elleni győzelem óriási lökést adhat. Az biztos, hogy passzgyorsaságban, a gondolkodás gyorsaságában, fegyelmezettségben sokat fejlődött Kis Károly irányítása alatt a zöld-fehér gárda. A védekezés is kezd rendben lenni, még az apróbb figyelmetlenségeket azért ki kell küszöbölni. Az első meccs mindenki számára meghatározó, természetesen ezt át is érezték a játékosok. A sikeres kezdés, az első győzelem sok mindenben meghatározó. 

Kis Károly vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, voltak lehetőségeink, de ezekkel nem tudtunk élni. Ezután kiegyenlítődött a játék. Miután a hazaiak a szünet után gyorsan gólt szereztek, más játékra álltunk át. Végül egységes csapatjátékkal, úgy érzem, megérdemelten nyertünk a jó képességű Érd otthonában.

A következő fordulóban, március 18-án, vasárnap 14 órakor az FC Ajka a Puskás Akadémia FC II-t fogadja a városi stadionban. 

Tollár Sándor  

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…