Vizes küzdelem a bikával

0

Egy nagyon küzdelmes versenyhétvégét zárt a Gender Racing Team Ausztriában a Red Bull Ringen a bajnokság második fordulóján. A csapat mind a négy versenyzője keményen megküzdött az újabb bajnoki pontokért, de végül újabb futamgyőzelmekkel és dobogós helyezésekkel távozhattak a gyönyörű versenypályájáról.

Nagyon erős, közel negyvenfős mezőny állt össze az osztrák fordulóra. Főleg F3-asokból és különböző generációs Formula Renaultokból. A GRT-s fiuk közül Szabó Nikolas először versenyzett a Red Bull Ringen, de másik újoncuknak, Szomszéd Lalinak is a márkakupás tapasztalatokat kellett a formula autóra átültetni ezen a pályán. Míg Stern Rolandnak és Hefler Róbertnek „csak” az újabb, erősebb technikákat kellett a pályához idomítani!

Az első versenynap bíztató eredményeket hozó időmérője után aztán sajnos az első körökben versenyzőink felével nagyot fordult a szerencse. Egy megpördülő versenyzőtárs miatt Stern Roland és Hefler Róbert egy nagyon durva zúzdába keveredett ahol mindkettőjük autója nagyon komoly sérüléseket szenvedett és feladni kényszerültek a futamot. Kettejük közül Stern Roland most legalább vissza tudott gurulni a boxba a sérült autóval, de persze ez messze nem volt vigasz arra, hogy mindketten nulla ponttal kellett zárják az első futamot.

A GRT két Formula Renault-s újonca a mezőny másik felében szerencsésen elkerülték a balesetet és a kategóriájukban jó helyen autóztak. A már az időmérőn is remek köröket autózó Szomszéd Lalira a futamon sajnos kiszabtak egy boxutca áthajtásos büntetést, amit némi rutintalanság miatt nem töltött le így kizárták a versenyből. Ezzel végül csak egy legény maradt talpon a szombati küzdelemben, a GRT gokartos újonca Szabó Nikolas a magyar bajnoki értékelés harmadik és az MNASZ Formula Renault Kupa második helyén ért célba pályafutása első Red Bull Ringen teljesített és egyben mindössze harmadik formaautós versenyén.

Gender Tamás csapatfőnök nem véletlenül hangoztatja sűrűn, hogy neki van a világ egyik legjobb és leglelkesebb szerelőgárdája. A fiuk a második napra megfeszített munkával helyre állították a törött autókat és az előző napihoz hasonló eredményeket hozó időmérő után a versenyzők bizakodva várhatták a következő versenyfutamot. Viszont a vörös bika nem adta olyan könnyen a bajnoki pontokat és győzelmeket!! Közvetlen a futam előtt leszakad az eső alaposan megkeverve az erőviszonyokat. Természetesen felkerültek az esőgumik, de így is csak a biztonsági autó mögül rajtoló futamon bőven akadt történés, annak ellenére, hogy a futam jó részét a safety car mögött töltötte a mezőny, de szerencsére mind a négy versenyző sikeresen behozta a célba az autókat. Ráadásul nem is akár hogy, hiszen Hefler Róbert és Szomszéd Lali az OB értékelés illetve a MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőztes helyén, míg Stern Roland az OB ezüstérmes pozíciójában és az egész hétvégén egy kellemetlen kis betegséggel küzdő Szabó Nikolas a kategória ötödik helyén ért célba a rendkívül nehéz körülmények között. A Gender Racing mind a négy versenyzője értékes pontokat gyűjtött a különböző bajnoki értékelésekben.

A csapat legközelebb június elején a lengyelországi Poznanban áll rajthoz az FIA CEZ következő bajnoki fordulóján, de addig is mindenkitől pár gondolat, hogy látta belülről a küzdelmet a vörös bikával:

Gender Tamás csapatfőnök:

„Ez megint egy olyan hétvége volt, ami rendesen próbára tette a csapat teljesítőképességének a határait, de szerencsére megint csak arról tudtam meggyőződni, hogy nekünk van a legelhivatottabb, legkitartóbb, legösszetartóbb csapatunk minden szakmai területen! Ezt a szombati nap mutatta meg ismét miután Robi és Roland első körben összetört két autóját a fiuk megfeszített munkával talpra állították! Így másnap újra ott lehettek a rajtnál és a vizes pályán elhozhattuk az OB értékelés első két helyét! Nagyon büszke vagyok a két újoncunkra Szabó Nikolasra és Szomszéd Lalira is, hogy milyen jól teljesítettek a nehéz körülmények között. Niko a kellemetlen betegséggel küzdve gyakorlatilag egyedül volt eredményes a csapatból szombaton, vasárnap pedig Szomszéd Lali vizes pályán elért első győzelme adott csattanós választ a vele szemben korábban kétkedőknek. Úgy gondolom, mindkettőjüktől nagyon jó eredményeket várhatunk még az év további részében is. Nagyon értékes pontokat, győzelmeket és helyezéseket szereztek a hétvégén a fiuk ezen a nehéz bajnoki fordulón! Nagy köszönet jár minden csapattagnak, hiszen az ilyen nehéz körülmények közötti csapatmunka által elért jó eredmények mindig sokkal értékesebbek!”

Stern Roland:

„Felemásra sikerült a nagyon várt hétvége a Red Bull Ringen, pedig nagyon vártam ezt a pályát az új autóval. A szabadedzéseken több dolgot is kipróbáltunk a beállításokban és jó irányban haladtunk. Az időmérőn nagyjából sikerült, amit terveztünk, ott lenni a tízben az erős F3-as mezőny közepén vagy közel az elejéhez. Nem gondoltam, hogy szerencsétlen első futamon csak a harmadik kanyarig jutunk ahol egy nagyon komoly zúzdába keveredve pont csapattársamnak Hefler Robinak löktek neki, aki ezáltal egy másik autónak ütközött. A félig leszakadt első szárnnyal még vissza tudtam evickélni a boxba, de fel kellett adni a versenyt. Nagyon fájtak az ott elvesztegetett pontok, és hogy ismét összetört az autó. Szerelőim a két Laci rengeteg munkával másnapra helyre állították az autót, mentünk egy kicsivel gyengébb időmérőt használt gumikon és abban maradtunk, hogy a második futamon már mindenképp a célba érkezést kell szem előtt tartani. Aztán azzal, hogy leesett az eső rögtön izgalmasabbá vált az egész. Reméltem, hogy ezzel a túl bátor sporttársak, akik az első kanyarokban szeretnék megnyerni a versenyt majd, visszavesznek egy kicsit és tudunk valami jó pozíciót fogni. Ez nagyjából össze is jött. Közben egy nagyon jó kis csatába keveredtünk Hefler Robival, amiből most ő jött ki győztesen és ezzel kis kárpótlásként a szombatiért így futottunk be az OB első két helyén. Ez a második hely nagyon értékes pontokat hozott a szombaton és a Hungaroringen elvesztettek után. Most kezdődhet a felkészülés a poznani futamra, ami ismét egy ismeretlen pálya az új autóval. A legfontosabb, hogy addig is tovább tanuljuk az autót, például, hogy hatékonyan tudjam használni a rajtelektronikát és a sok egyéb beállítási lehetőségeket!”

Szomszéd Lali:

„Ismét egy sikeres hétvégén vagyok túl. Bár az első verseny nem alakult a tervek szerint, de a második verseny előtt leszakadt az ég és ezért eső gumin kellett rajtolni, de szerencsére sikerült jó tempót diktálni és hatalmas csaták után szerencsére sikerült megnyernem a kategóriát. Különleges érzés, hogy az egyik kedvenc pályámon szerezhettem meg az első futamgyőzelmet!”

Hefler Róbert:

„Azt gondolom, hogy nyugodtan mondhatom, hogy igazi hullámvasút volt a Red Bull Ringi hétvége, voltunk lent is fent is. Pénteken a szabadedzéseken az én javaslatomra sajnos egy rossz irányba indultunk el a beállításokkal, de ezt végül szombatra sikerült kijavítani. A szombati időmérő ennek eredményeként egész jól is sikerült habár közel se éreztem magam olyan magabiztosnak az autóban. Aztán a futamon minden a lehető legrosszabb irányt vette. A rajtál a füvön kellett kikerülnöm egy versenytársam, ami miatt sok helyet veszítettem és bekerültem a mezőny sűrűjébe ezért egy rajt baleset áldozata lettem. De ez nem vette el a lendületet vasárnap újult erővel tértem vissza a pályára és az időmérőn sikerült megfutnom a hétvége addig legjobb idejét. A futamra leszakadt az eső így a futam nagy részét a safety car mögött töltöttük, de amikor elengedtek akkor sikerült megelőznöm Stern Roland csapattársam és megkoronázni a hétvégét egy abszolút győzelemmel. Nagyon szépen köszönöm a csapatnak a tökéletes munkát a hétvégén külön Zámbó Bálint és Béres Marci mérnökeimnek, akik egy nagyon jó beállítást találva komoly segítséget nyújtottak ennek az eredménynek az elérésében!”

Szabó Nikolas:

A hétvége folyamán kicsit beteg voltam, ami az edzéseket megnehezítette, nem tudtam nagyon koncentrálni. A szombati nap egészen jól sikerült, bár az időmérőn nem tudtam tiszta kört futni, mert harminchét autó volt a pályán, így a második lettem a kategóriában. A szombati futam egész kaotikusra sikerült, mindjárt a rajton lefulladt előttem egy autó, utána biztonsági autós fázis egy ütközés miatt. Amikor újraindult a futam a biztonsági autó mögül már az első helyen voltam, és az ütközés miatt maradt egy kis olaj a pályán, amit nem vettem észre és kicsúsztam a négyes kanyarban, ezáltal visszaestem az utolsó helyre és néhány előzési manőverrel vissza tudtam magam tornázni a második helyre, így másodiknak értem célba. A vasárnapi nap elég változatos volt, nagyon jól kezdődött, mivel megszereztem a pole pozíciót, viszont a futamra leesett az eső és mivel először mentem esőben formulaautóval az eléggé megnehezítette a dolgom és egy kicsúszás miatt csak ötödikként értem célba a kategóriában.”

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…