2018-as Választás Havi 60 ezer forintos alapjövedelmet ígér a Párbeszéd A gyerekek után havi 30 ezer, a felnőtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki p…
2018-as Választás Jobbik: a választási rendszer nem képezi le az állampolgárok véleményét A Jobbik szerint hiába nyújtotta be a kampányfinanszírozási törvény módosítását a Fidesz, nem biztosított, hogy a választási…
2018-as Választás Liberálisok: a Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell szerint irányítaná A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnökhelyettese szerint a Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell alapján, alkot…
2018-as Választás Az Együtt választási kampánystáb-képzést tartott 106 egyéni jelöltjének és kampánystábjaiknak A képzésen a római-parti népszavazás hétfői rajtára is felkészült a párt. …
2018-as Választás Történelmi vita az ATV-ben: élő adásban csaptak össze a tapolcai jelöltek Az elmúlt 9 évben nem vett részt fideszes képviselő-jelölt élő televíziós vitában. Tegnap este az ATV-ben megtört a jég. Az …
2018-as Választás A Jobbik feljelentést tett, hogy kiderüljön, létezik-e a Soros-terv A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti p…
2018-as Választás Orbán: Magyarország jövőjét az ország minden pontján írják Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizony…
2018-as Választás Az LMP tizenhat éves kortól adna szavazati jogot Már tizenhat éves kortól biztosítaná a szavazati jogot az LMP. Ennek érdekében alaptörvény-módosítási javaslatot nyújt be az…
2018-as Választás Orbán: minden adott, hogy a következő évek a gazdasági sikerekről szóljanak Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette ki…
2018-as Választás Gulyás: aki elhiszi, hogy előre megnyerte a választást, el fogja azt bukni A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormánypártoknak nem szabad elhinniük, hogy előre megnyerték a jövő évi parlam…
2018-as Választás Fidesz: nem asszisztálunk a szocialisták válságához A Fidesz-frakció az Országgyűlés költségvetési bizottságának csütörtöki ülésén nem kíván asszisztálni „a reménytelen h…
2018-as Választás Gulyás Gergely kész vitázni az MSZP frakcióvezetőjével a bevándorlásról Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kész vitázni a bevándorlásról Tóth Bertalannal, az MSZP parlamenti képviselőcsoport…
2018-as Választás Gulyás: Botka László távozása az MSZP politikájában nem eredményez változást A Fidesz szerint a szocialista párt belügye, hogy kit állít miniszterelnök-jelöltnek, Botka László távozása ugyanakkor az MS…
2018-as Választás Liberálisok: nincs Soros-terv, liberális megoldás viszont van Soros-terv nincs, liberális megoldás viszont van a bevándorlással kapcsolatosan – szögezte le hétfői sajtótájékoztatój…