Jövőre négy kompkoncerttel várják az érdeklődőket a MOL Nagyon Balaton szervezői. A WOW Hungary rendezvényein májustól szeptemberig fellép a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi és Majka is.

A MOL Nagyon Balaton hat évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a Balaton Régió megítélését az idelátogató hazai és külföldi turisták számára. Az évek során a fesztiválsorozat egyfajta védjeggyé nőtte ki magát, a neve alá tartozó rendezvényeken az érdeklődők minőségi programok közül választhatnak – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Az egyik legkülönlegesebb program a kompkoncert: a Balaton két oldaláról, Tihanyból és Szántódról induló két komp a tó közepén összekapcsolódik, és koncerthelyszínné alakul át. A VOLT Produkció szervezésében megvalósuló kompkoncerteken számos hazai és nemzetközi sztár lépett már fel, köztük a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Kiscsillag és a Stereo MC’s.
Idén mindhárom kompkoncert teltházas volt, ezért a szervezők úgy döntöttek, 2019-ben már négy alkalommal rendezik meg a koncerteket. A WOW Hungary kompok színpadára május 24-én a Punnany Massif lép, június 7-én a Quimby zenél, június 21-én Rúzsa Magdi énekel, szeptember 7-én pedig az ózdi rapper, Majka ad koncertet.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Programok

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Hegyi Barbara és Seress Zoltán Ajkán töltenek el néhány pásztorórát!

A “Szexpedíció” egy tabutémát feszeget, vígjátéki keretek között: Mi történik, ha eg…