Győzelmek a szomszédban

0

Újabb dobogós sikerekkel zárult a Gender Gracing csapatának az OMV MaxxMotion Grand Prix of Slovakia.
Dunaszerdahelyen, a hétvégén megtartott FIA CEZ és MNASZ Magyar bajnoki forduló során. A hétvége folyamán Oliver Michl és Berta Benjámin mindkét versenyfutam alatt értékes tapasztalatokkal és eredményekkel gazdagodtak.

Méghozzá különböző élményekkel, hiszen ahogy az előzetesben írtuk ezúttal nem ugyanabban a kategóriában mérették meg magukat. Olivér horvát országban összetört F4-es autója helyett a csapat tavalyi bajnokautójával, a Formula Renault 2.0-val állt rajthoz, mellyel tavaly már teljesített egy komoly tesztnapot itt a Slovakiaringen. Már akkor is nagyon tetszett neki az autó, és ha most már úgy is így alakult, akkor a nagyobbat, erősebbet könnyebb megszokni alapon ismét hamar össze is barátkozott a francia versenygéppel és az FIA CEZ Formula Renault és a magyar bajnokság étrékeléséének is a győzelmi dobogóját is elhódította már mindkét napon. Olivér szinte ki se akart szállni a Renault-ból még akár dupla ennyi futamot is szívesen teljesített volna a csapat amúgy legmegbízhatóbb és legsikeresebb versenygépével.
Berta Beni az F4-es kategóriában valahol ott folytatta ahol Grobnikban abbahagyta. Az első futamon ismét megragadt, a rajtnál így jelentős hátrányt kellett ledolgoznia a hátralevő körökben, de így is megvolt a dobogós pozíció, majd másnap már remekül elrajtolva esélyt sem hagyott az ellenfélnek és az F4 kategória győzelme mellé még a magyar bajnoki értékelés bronzérmes helyét is begyűjtötte. Bár van még ebben a technikában is, de azért néha Beni talán már szintén álmodik egy kicsit gyorsabb és erősebb autóról, hiszen mostanában rendre elő fordul, hogy a remekül elkapott rajtokkal pozíciókat szerez, majd persze a lóerőben és tempóban erősebb ellenfelek később visszamorzsolják azt.
Tulajdonképpen a fiuk hozták a papírformát a mindkettőjük által kiemelten kedvelt szlovák versenypályán.
Ráadásul Berta Beninek tovább is bizsereghet a lába a pedálokon, hiszen a hétvégén egy igazán régi ikonikus autósport szentélyben az olasz Imolában állhat majd rajthoz a Drexler Formel Cup mezőnyében. Érdekes összehasonlításra ad majd az alapot, hogy az osztrák sorozat az Italian F4 hivatalos bajnoki sorozatának is fordulója lesz a hétvége betétrendezvényeként.

Gender Tamás csapatfőnök a hétvégi sikereket elemezve szintén várja már ezt a kicsit váratlan olasz versenyhétvégét.
„Nagyszerű érzés volt, hogy idén először végre nézők előtt versenyezhettünk ezen az egyik szeretett verseny helyszínünkön. Az itt eltöltött tesztnapok meghozták az eredményt, a fiuk egyből versenyképesek voltak és helyt álltak mindkét kategóriában. Az idén sokban megújult csapat fantasztikusan összeállt az eddigi versenyek alatt. A fiatal gokartos tehetségeink tényleg szivacsként szívják magukba a tudást és a tapasztatlatot itt a forma autózásban. Olin és Benin is nagyon nagyon lehet érezni, hogy ők már tényleg egy teljesen új generációhoz tartoznak, mint azok az új versenyzők, akikkel eddig foglalkoztunk. Sokkal nagyobb lépcsőkben haladnak azon a bizonyos szakmai szamárlétra lépcsőfokain. Nagyon biztató, hogy már így az első évben is lehet számolgatni a pontjaikat akár a bajnoki esélyekhez is. Igaz, hogy végül csak egy autóval, de igazán izgalmas lesz rögtön nekivágni az alig véget ért versenyhétvége után egy újabbnak! Imolában egy igazán kultikus helyszínen versenyezhetünk majd és igazán izgalmas lesz beleszippantani annak az egyik legerősebb F4-es sorozat versenyhétvégéjében is melybe a tervek szerint a jövő évre a GRT is egy teljes szezonra egy komoly kis csapattal szeretné megmérettetni magát!”

A rosszemlékű horvát kaland után Oliver Michl most 100%-os hétvégét tudhatott magáénak: „Nagyon szépen simán haladtunk a hétvégén keresztül és építettük fel a tempónkat ezzel az új viszont ismerős autóval mivel eléggé hasonlít az F4es autóra azon kívül, hogy a Renault 2.0 nem rendelkezik turbóval. A csapat és én is nagyon keményen dolgoztunk, hogy elérjük ezt az erős eredményt.”
Berta Beni a második kategória győzelmét zsebelhette be és már most izgatottan készül a tradicionális olasz pályára: „A csütörtöki nap egy “teszt” és egyben egy extra gyakorló nap volt. Pénteken két szabadedzés állt a rendelkezésemre, hogy a csütörtöki körökön finomítani lehessen, mert utána az időmérő következett, ahol az első helyet értem el. Szombaton volt az első verseny, ahol a POLE-ból indulva beragadtam a rajtnál, így a mezőny végéről kezdtem neki a versenynek és a kategóriámban a második helyet értem el. Vasárnap egy időmérő edzéssel kezdődött a nap, ahol megint az első helyet értem el, a verseny kora délután volt, a rajtom jól sikerült és sok helyet tudtam előre jönni emiatt és egész versenyen meg tudtam tartani az első helyet. Összességében egy jó hétvégét tudhatunk magunk mögött, nagyon örülök, hogy négy napon keresztül újabb rutint szerezhettem! Számomra egy pozitív hétvége volt, a csapattal és a munkájukkal teljesen meg vagyok elégedve, egyre jobban kezdünk összeszokni, köszönöm a türelmüket meg a sok segítséget, amit kapok mindenkitől. Az imolai hétvégére sok szimulátorozással, Fit4race illetve edzőtermi edzésekkel készülök. Videót is nézek gyors F4-es versenyzőkről, hogy milyen ívet használnak, hogy és hol fékeznek, amit később a pályán ezeket tudom majd hasznosítani.”

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Ezt már olvasta?

Vértes-rali – A teljes magyar élmezőny indulása várható

A teljes magyar élmezőny indulása várható az október 10-11-én sorra kerülő Vértes-ralin, a…