2018-as Választás Választás 2018 – LMP: nehezen kerülhető el az összes szavazat újraszámolása Özönlenek az LMP-hez a választási jogsértésre utaló panaszok, amelyek hátterét a párt feltárná – mondta keddi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök. A társelnökségről már lemondott Hadházy Ákos szerint ezek miatt nehezen kerülhető el az összes szavazat újraszámlálása. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Hadházy Ákos: az LMP 8-10 százalékos eredményére számít Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Szél: az LMP a saját lábára tudja állítani az országot Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint pártja a saját lábára tudja állítani az országot. Szél Bernadett az LMP pénteki kampányzáró rendezvényén méltányos béreket, az oktatás rendbetételét, szociálisbérlakás-programot és az egygyermekesek jelentősebb támogatását ígérte. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Az LMP öt lépésben számolná fel a bérválságot Az LMP az eddigi kormányokkal ellentétben nem kiszolgálni akarja a sikeres nyugati államokat, hanem közéjük akar tartozni – jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt, aki elmondta: ehhez fel kell számolni a bérválságot, amelyet öt lépésben hajtana végre az ellenzéki párt. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Szél: csak egy erős LMP-vel lehet lezárni a múltat Szél Bernadett szerint csak egy erős LMP-vel lehet lezárni a múltat. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Az LMP négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait Négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait az LMP, a büdzsé 20 százalékát fordítanák erre a területre – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Szél: az ellenzéknek hagynia kell a legesélyesebb jelöltjét nyerni Az ellenzéki oldal csak akkor nyerhet a választáson, ha minden tagja úgy dönt: hagyja az egyes körzetekben a legesélyesebb jelöltjét nyerni, ez azonban nem jelent elvi elköteleződést – jelentette ki az LMP miniszterelnök-jelöltje a Republikon Intézmény hétfői rendezvényén. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – LMP: az első utunk Moszkvába vezet majd Az LMP első útja kormányon Moszkvába vezet majd, hogy kiléptessék az országot a paksi bővítést megalapozó Orbán-Putyin paktumból, második útjuk pedig Brüsszelbe, hogy elérjék az unió vezetőinél az országunk számára hátrányos kétsebességes Európa víziójának elvetését. Olvass tovább
2018-as Választás Választás 2018 – Szél: a következő évtizedekről döntünk áprilisban Szél Bernadett szerint a következő évtizedekről dönt az ország áprilisban az országgyűlési választásokon, a jelenlegi kormányzat ugyanis a jövőt lopja el. Olvass tovább
2018-as Választás Gázárcsökkentést ígér az LMP Az LMP azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén csökkenteni fogja a gáz árát. Olvass tovább
2018-as Választás Kormányváltást, korszakváltást és irányváltást sürget az LMP miniszterelnök-jelöltje A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg. Olvass tovább
2018-as Választás Bemutatta közös választási programját az LMP és az Új Kezdet Bemutatta közös, 2018-as választási programját csütörtökön az LMP és az Új Kezdet. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt a dokumentumot ökopolitikai programnak nevezte, és mint mondta, azt polgármesterek, döntéshozók részvételével készítették, így jól alkalmazható a mindennapokban jelentkező problémákra. Olvass tovább
2018-as Választás Döntött országos listája első harminc helyéről az LMP Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten. Olvass tovább