Választás 2018 – Az LMP négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait

0

Négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait az LMP, a büdzsé 20 százalékát fordítanák erre a területre – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt.

A társelnök szerint az országot a zöldgazdaság, az innováció és a kutatás-fejlesztés emelheti fel, ehhez azonban minőségi oktatásra van szükség. Ez magasabb hozzáadott értékű munkát és így magasabb béreket is eredményezne, ami itthon tartaná a fiatalokat  – hangsúlyozta.
Szél Bernadett bírálta a miniszterelnököt, aki szerinte lefelé tartó bérversenybe viszi az országot, mert, mint fogalmazott, Orbán Viktor szerint jó helyen vagyunk Európa roncsövezetében.
Hozzátette: akár három diploma megszerzését biztosítanák ingyenesen, és a gyermek 24 éves koráig nyújtanák a családi pótlékot és adókedvezményt felsőfokú tanulmányok esetén.
Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője kifejtette: a kezdő tanárok fizetését megháromszoroznák, céljuk, hogy nettó 300-350 ezer forintról induljanak a pedagógusbérek. A kötelező órák számát heti húszra csökkentenék, a többletmunkát pluszjuttatásokkal ismernék el.
Visszaadnák az iskolákat mindazon településeknek, amelyek maguk akarják fenntartani azokat és képesek is rá, emellett egyenlő és igazságos oktatási rendszert hoznának létre, ahol mindenki megkapja a számára szükséges segítséget. Az LMP a tankötelezettséget 18 éves korra emelné – tette hozzá.
Az LMP mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet – jelentette be az ajánlóívek leadását követően Szél Bernadett, hangsúlyozva: mindössze három párt tudta az összes körzetben összegyűjteni a szükséges ajánlásokat.
Szerinte mostantól van értelme arról beszélni, hol van olyan ellenzéki jelölt, aki megszorongathatja a kormánypártokat, hangsúlyozta ugyanakkor: nem az LMP-nél pattog a labda. Megismételte: korlátozza a lehetőségeket, hogy komoly „erőközpontok” nem beszélnek egymással. Saját körzetéről szólva elmondta, a DK jelöltje kitérő választ adott arról, visszalép-e a javára, a Jobbik pedig nem egyeztet a baloldallal, így, mint fogalmazott, nem tudja majd úgy megszorongatni a kormányoldal jelöltjét, ahogy szeretné.
Szél Bernadett kérdésre a választók megtévesztésének ítélte, hogy igen nagy számban indulnak pártok a választáson. A kamupártok, az áljelöltek indulása szerinte a Fidesznek kedvez.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…