Döntött országos listája első harminc helyéről az LMP

0

Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten.

Szél Bernadett társelnök a párt kétnapos kongresszusát záró sajtótájékoztatón elmondta: az LMP az első párt, amely listáját nyilvánosságra hozza.
Az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első helyén Szél Bernadett áll, őt követi sorrendben: Hadházy Ákos, Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.
Szél Bernadett kiemelte: az országgyűlési képviselőjelöltek mindegyike indul egyéni körzetekben is. A pártnak mind a 106 körzetben van jelöltje, akiket országjárás során mutatnak majd be az elkövetkező időszakban.
Hozzátette, hogy a lista első tíz helyén ötven-ötven százalékos a nemek aránya, a lista további részében pedig két azonos nemű után ellenkező nemű jelölt következik.
A társelnök részletesen bemutatta az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első tíz helyén álló jelölteket.
Az első helyen álló miniszterelnök-jelöltet a lista második helyén Hadházy Ákos társelnök, frakcióvezető-helyettes követi, aki Szél Bernadett szerint sokat tesz a demokráciáért, és azért hogy az országban működő „korrupciós gépezet” le tudjon állni.
A harmadik Ungár Péter, a párt elnökségi tagja, az Európai Zöld Párt elnökségi tagja, aki a Magyarországon erősödő orosz befolyásra hívta fel a figyelmet a sajtóban – közölte Szél Bernadett.
A negyedik Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes, a párt gazdaságpolitikusa és egyik alapítója. Őt követi Keresztes László Lóránt, korábban elnökségi tag, pécsi önkormányzati képviselő, az Európai Unió Régiók Bizottságának tagja.
A lista hatodik helyén Kanász-Nagy Máté szerepel, az LMP „saját nevelésű” politikusa, a párt szóvivője. A hetedik Demeter Márta, aki honvédelmi és biztonságpolitikai ügyekben került az érdeklődés „homlokterébe”, személye garancia a „korszakváltásra” az LMP  miniszterelnök-jelöltje szerint.
A sorrendben következő Lengyel Szilvia, az LMP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselő, jelenleg az Ökopolisz Alapítvány társelnöke. A lista kilencedik helyén álló Ferenczi István szintén LMP-alapító, elnökségi tag, kispesti önkormányzati képviselő. Szél Bernadett a lista tizedik helyén levő Ábrahám Júliáról elmondta: elnökségi társa, a párt egészségügyi kabinetének vezetője.
A párt miniszterelnök-jelöltje felidézte: az LMP kétnapos kecskeméti kongresszusának első napján, szombaton, az Új Kezdet nevű párttal történő együttműködésről állapodtak meg a kampányidőszakra. A megállapodás értelmében az Új Kezdet a lista 3., 10. és 12. helyét fogja birtokolni, ez azt jelenti, hogy közös frakcióban fogják folytatni a munkát.
Szél Bernadett kiemelte: a kormányváltás mellett korszakváltásra is készülnek.
Hadházy Ákos a sajtótájékoztatón elmondta: a teljes korszakváltáshoz az LMP listáján már szereplő, kellően hiteles, elszánt és felkészült politikusokra van szükség.
Hadházy Ákos arra az újságírói kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a kormány feljelentést tesz ellene, azt mondta: kérni fogja a mentelmi jogának kiadását. Véleménye szerint egy ilyen pernél be lehet szerezni azokat a bizonyítékokat, amelyeket állítása szerint a kormány számukra eddig nem adott ki.
Ungár Péter kérdésre elmondta: az LMP nem támogat felső határ nélküli betelepítési kvótát, ugyanakkor támogat bizonyos szintű szolidaritást a többi európai uniós országgal. Mint mondta: a migrációval nem kampányolni szeretnének, hanem olyan megoldást találni, hogy emberségesek legyenek, ugyanakkor garantálni tudják a biztonságot is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…