A hetvenegy éves Tornai Pincészet tizenhatodik Bormester Találkozóját rendezték a minap a pincészet somlói rezidenciáján. A nagyszabású rendezvényen színvonalas szakmai előadások hangzottak el a főprogramban.

Tornai Tamás ügyvezető igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket, majd szólt a világban, Európában, Magyarországon és borvidékünkön is egyre gyorsabb ütemű változásokról a szőlő- és borágazatban. Feltette a kérdést, hogy valóban megteszünk-e mindent azért, hogy irányítsuk a sorsunkat? – A változások új energiákat szabadítanak fel, de ehhez meg kell találnunk az új helyzetekben rejlő lehetőségeket, amely fejlődésünket, erősödésünket hozza – hangsúlyozta Tornai Tamás.

Tornai Tamás ügyvezető igazgató

A továbbiakban szakértő előadók vették át a főszerepet a programban. Az előadássorozat első részében a klímaváltozások esélyeiről és veszélyeiről volt szó. Elsőként dr. Bálo Borbála, a Szent István Egyetem Szőlészeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi docense A világ szőlőtermelése a klímaváltozás tükrében címmel tartott előadást. Őt követte dr. Mayer János, a Nemzeti Agrárkutatás és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója, aki a klímaváltozás regionális hatásairól osztotta meg gondolatait a balatoni borrégióban. Nyitrainé dr. Sárdy Diána, a Szent István Egyetem Borászati Tanszék, tanszékvezető egyetemi docense a klímaváltozás és a borászat témakörét boncolgatta, kihangsúlyozva az alkalmazkodást a mindennapi gyakorlatban. Az előadásokból kiderült, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a termesztésben lévő szőlőfajták száma. Ha a kutatói intézményrendszer ezekről képes szervezetten információkat gyűjteni, és ezt a tudást együttesen kezelve feldolgozni, akkor gyorsan és hatékonyan kideríthető, hogy mely fajták bírják legjobban a klímaváltozásból következő szélsőséges időjárási viszonyokat, és ezekre összpontosítva optimalizálható a termelés. A tanulság: ha jól használjuk ki adottságainkat és a meglévő közös tudást, akkor a magyar borászat előnyére fordíthatja e komoly veszélyeket hordozó változásokat. De ha nem jól reagál, akkor lemarad a nemzetközi versenyben.

A második rész előadásai kis borvidék a változó fogyasztói kultúrában témákat helyezte előtérbe, ismertetve az újszerű értékesítési csatornákat. A hallgatóság brit és holland kereskedői esettanulmányokat ismerhetett meg. Cartwrigt Éva, Nagy-Britannia, Witness Mountain Ltd. Tulajdonosa és Regina Meij, Hollandia Imperial Wijnkoperil B.V. tulajdonosa a kistermelők export lehetőségeit vázolta fel az érdeklődőknek, elmondták, hogy mit kell tenniük a sikerért. Eddigi nemzetközi tapasztalataikat osztották meg a borosgazdákkal és a borászatban dolgozó szakemberekkel. Kifejtették, hogy mennyire kulcsfontosságú tényező a kereskedői szemlélet alkalmazkodása a piac dinamikusan változó körülményeihez. Azokkal a módszerekkel és eszközökkel, amelyekre a mai magyar borkereskedelem épül, egyre kevésbé lehet érvényesülni. A magyar borászati ágazat összes szereplőjének érdeke, hogy a lényeget pontosan tükröző módon szólítsa meg a potenciális fogyasztókat. Minőség, ár és kínálat tekintetében például minden esélyünk megvan arra, hogy egy feltörekvő piacon, amilyen mondjuk a lengyel, a magyar bor akár első számú szereplő legyen, de erre egy-két borászat természetesen nem képes. Csak akkor valósulhat meg, ha az egész ágazat egységesen, koordináltan, azonos stratégiát követ.

A harmadik részben kiderült, hogy milyen szerepet vállal a kormányzat az ágazatváltozás menedzselésében. Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára a következő gondolatokkal érvelt a somlói borok mellett: – Csodálatos termőhely a Somló, az itteni boroknak komplex karaktere van, egyszerre találhatóak benne gyümölcsös, érlelt, valamint ásványos jegyek. Különlegesnek számítanak a somlói borok, egyediségük miatt abszolút ott van a helyük a világ bortérképén. Mintegy hatvanötezer hektár szőlőültetvény van Magyarországon, ezenfelül kilencezer hektárnyi terület a kisebb szőlőskertekben. Idén 2,9 millió hektoliter újborra számítanak a gazdák az utóbbi öt év legkiválóbb minősége mellett. Az export jelentősen nőtt, az import csökkent, a kormányzat kiemelten kezeli a telepítéseket, a támogatási program folytatása is ezt célozza meg, hiszen a támogatások kilencven százaléka a szőlőtelepítésekre érkezik, mert az agrárkormányzat a telepítést stratégiai fontosságúnak tekinti. Ennek köszönhető, hogy 2004 óta az ország összes ültetvényének negyven százaléka megújult, a cél pedig a folyamat felgyorsítása. Nagyon nem mindegy, hogy milyen fajták fogják meghatározni a következő évtizedeket – fogalmazott a helyettes államtitkár. A továbbiakban kifejtette: – Az agrárkormányzat célja az is, hogy minden ágazatban biztosítsa a termelők és a feldolgozók közötti megfelelő koordinációt. Mivel a szőlő-bor ágazatnak jól működő szakmaközi szervezete van, a szőlő- és borpiac szervezése nem kizárólag jogszabályi úton rendezhető. Egyes területeken, így a piacszervezésben is lehetőség van arra, hogy a szakmai önkormányzat tagjaira nézve kötelező intézkedéseket fogadjon el. Közös munkánk alapját a termelők és a felvásárlók között kialakult konszenzus jelentette. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által kidolgozott intézkedéscsomag egyeztetései során, a termelők és a felvásárlók igényeire tekintettel nagyfokú rugalmasságot tanúsított a szaktárca is. Mindez jó példa a szakmaközi szervezetek és az állam együttműködésére – hangsúlyozta Gál Péter.

Az András-napi Bormester Találkozón most második alkalommal adták át a Somlóért – Tornai Endre Emlékdíjat. A kitüntetést a pincészet tulajdonosa, Tornai Tamás a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen hozta létre, és tavaly óta minden évben azok kapják, akik a legtöbbet tették a Somló környékéért és az ottani borászatért, valamint életművükkel meghatározó módon járultak hozzá a térség fejlődéséhez. Borászat kategóriában idén Györgykovács Imre borász-bortermelő; kultúra- és közélet kategóriában Kovács Norbert néptáncos-koreográfus érdemelte ki a díjat.

A díjátadást követő ebéd után somlói termelők borbemutatójával zárult a bormesterek találkozója.

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Halottak napja hetében bármikor felkereshetjük a sírkerteket

Mindenszentek hetében nem zárják a temetőket, a hozzátartozók bármikor felkereshetik szere…