Lekötelezett vagy elkötelezett

Ajkai katolikus iskolások

A középkor óta Kakas Aladár volt Ajka első plébánosa. A felvidéki Magyarbélen született 1900-ban. Rott Nándor megyéspüspök 1928. október 15-én nevezte ki Ajkára, először még káplánnak. Az iskolán kívül semmilyen ingatlana nem volt ekkor az egyháznak a településen. Az agilis, szociálisan érzékeny, de egyúttal hirtelen haragú fiatal papra várt a feladat, hogy megszervezze az egyházközséget, melyet betegsége ellenére sikerrel teljesített. A hívek ma is őrzik emlékét.

Fülledt nyári nap volt. A nagymisére érkezőket szélesre tárt ajtók fogadták. A Nirnsee család elfoglalta szokásos helyét. Elkészült a Jézus Szíve-templom, a plébánia, a kultúrház. Ajka egész katolikus lakossága összefogott a siker érdekében. Nirnsee Ferenc – mint a környék legnagyobb földbirtokosa – jelentős adományokkal támogatta az építkezést. Maga a föld, ahol a templom állt szintén az ő birtokához tartozott.

A forróságban a mise idejére is nyitva hagyták az ajtókat, hadd járjon a levegő! Kakas Aladár plébános – az ajkai templomépítő – kemény, tenni akaró ember hírében állt. Az oltárnál állva körülpillantott a hívek között. A nyitott ajtón keresztül az utcára is kilátott. Azt is észrevette, hogy az uraság béresei hajtják az ökröket a templom előtt…

– ‘Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.’ Amíg egyesek a templomban ülnek, addig a béreseik kinn dolgoznak! – prédikálta felháborodva. A Nirnsee család megszégyenülve távozott az istentiszteletről.

Rövidesen Kakas Aladár sorsa fordulatot vett: 1942-ben elhelyezték Ajkáról. Ő mégis, mindig, második hazájának érezte azt a helyet, ahol templomot építhetett az oltárképen is megörökített embereknek. Öregségére megpróbált szülőhazájába, a Felvidékre visszatérni. Az ottani hatalomnak akkor magyar pap ‘sem élve, sem halva’ nem kellett. Ezért 1985-ben második hazája fogadta be testét, törlesztve valamit abból, amit tőle kapott.

Kereszt és halál

Üveges családban született Blaha Ferenc 1903-ban. Kereskedőnek tanult Budapesten, majd Ajkára költözött. Először az üveggyárban dolgozott, aztán vegyeskereskedést nyitott. Aktív közéleti tevékenységet végzett, mely a labdarúgástól egészen a zeneegyletig terjedt. Élete utolsó szakaszában ismét az üveggyár alkalmazásában állt, egészen 1948-ban bekövetkezett megrendítő haláláig.

Blaha Ferenc hutamesterre, az ajkai egyházközség világi vezetőjére különleges feladat várt: az ideológiai harc jegyében az ő kötelességévé tették, hogy eltávolítsa az államosított üveggyárban a hutacsarnok faláról a keresztet. Mióta csak ott dolgozott, az üvegfúvók a munkát imával kezdték, a kereszt alá naponta friss virágot tettek.

Nem volt kibúvó. Ha kenyeret akart családjának és magának, az ‘ukázt’ végre kellett hajtania. Lelkiismerete ellenére cselekedett. A tettet azonban a hívő ember nem tudta feldolgozni. Megmagyarázhatatlan csoda, vagy nagyon is érthető reakció? Mindenkinek hite szerint! A testén vérzéses-hemofíliás tünetek jelentek meg. Napról napra súlyosbodott az állapota, napról napra gyengébb lett. Utolsó erőfeszítésével felkelt az ágyából, fogta a keresztet, és visszatette eredeti helyére, a huta falára. Békében, megnyugodott lélekkel halt meg. Ravatalát a templomban állították fel. Története sokak szemében a hit erejét példázta az embertelen hatalommal szemben.

Néhány nap múlva a keresztet természetesen újra eltávolították. Következett az a negyven év, amit szocializmusnak hívtunk. Aztán a huszadik század is véget ért. A hatalom jellege közben megváltozott, de ma is hordozza minden ember a maga keresztjét. Vajon a végén fel tudjuk emelni tiszta szívvel, vagy összeroppanunk alatta?

Hartinger Ottó