Uborkaszezon újabb felkészülési mérkőzéssel – FC Ajka – Gyirmót FC Győr II 1 – 0 (0 – 0)

0

Itt a nyár, a kánikulai hőség, és az NB III-as fociban tombol még az uborkaszezon. Igazi, tétre menő mérkőzés még nincs. Az FC Ajka labdarúgói két hete elkezdték ugyan a felkészülést, de egyelőre csak felkészülési mérkőzések zajlanak. Az első meccs után három nappal újabb felkészülési meccsen igyekezett az FC Ajka csiszolni csapatjátékát az őszi idény összecsapásaira.  

Még azoknak is hiányzik a labdarúgópályák hangulata, akik évente többször megfogadják, hogy meccsre soha többé nem mennek. Egyelőre sokan még tartják a szavukat, mégis szép számmal jelentek meg a szombat délelőtti Gyirmót FC Győr II elleni edzőmérkőzésre. Persze, így lesz ez augusztus 12-ig, amikor újra indul az NB III-as bajnokság.

Az ajkaiak a következő összeállításban léptek pályára:

Balogh (Dróth) – Baksa (Krebsz), Pákai, Graszl (Kovács Gergő), Csemer (Juhász) – Köles (Szabó T.), Pavliczky (Varga) – Markó (Horváth Péter) – Vallejos (Bene), Major (Horváth Patrik) – Nagy Krisztián (Kovács Gábor).

Vezetőedző: Rozmán László.

Ismét jól játszott a hazai gárda, az első félidőben több lehetőséget sikerült kialakítani, többször is megszerezhették volna a vezetést a játékosok, de nem sikerült bevenni a gyirmótiak kapuját. A vendégeknek nem sok „orvosságuk” volt az ajkaiak játéka ellen, hiszen kevés veszélyt jelentettek a kapura, már a középpályások „elrendezték” a támadásaikat, így a kapura szinte veszélytelenek voltak.

Szünet után egy kicsit „felébredtek” a vendégek, már kevesebb ajkai veszély „leselkedett” kapujukra, de a 78. percben mégsem boldogultak egy veszélyes ajkai támadással, amelynek végén Horváth Patrik a hálóba talált, 1 – 0. A hajrában már újabb találat nem született, így ezzel az egy góllal kialakult a végeredmény.

A második felkészülési mérkőzésen a kemény edzések mellett is magabiztos játékkal nyert a több új játékossal megerősített FC Ajka. A Mosonmagyaróvár és a Gyirmót II elleni mérkőzések eddig jól szolgálták a felkészülést, mert taktikailag képzett és játéktudásban is ügyes csapatok ellen lépett pályára Rozmán László legénysége. Természetesen a fáradság időnként látszott a játékosokon, ennek ellenére megfelelően tudták megtölteni tartalommal a játékot. Látszott, hogy kondícionálisan és taktikailag is igyekszik előrelépni a zöld-fehér gárda az edzői stáb munkája nyomán. És ez jó előjel a bajnokságra.

A következő mérkőzést július 19-én, szerdán 17 órakor játssza az FC Ajka a Siófok ellen ismét a városi stadionban.

Tollár Sándor  

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…