Török sajtó: ismeretlen okból több török néptáncos Magyarországra menekült

0

Egyelőre ismeretlen okból Magyarországra menekült egy ankarai ifjúsági néptáncegyesület 11 tagja – jelentette kedden a Dogan török hírügynökség. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az MTI megkeresésére közölte: a csoport tagjai nem nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon.

A Sözcü című török ellenzéki napilap a Dogan hírével kapcsolatban kiemelte: először fordult elő, hogy nemzetközi fesztivál keretében egy csoport Törökországból külföldre menekül.
A hírügynökség beszámolója szerint a 16 tagú csoport november 5. és 10. között fellépett egy budapesti rendezvényen. Vissza azonban csak öten tértek Törökországba. A Dogan értesülése szerint a táncosok átlagéletkora 20 év feletti.
Ahhoz, hogy az egyesület külföldre utazhasson, a törvény értelmében először a Török Néptáncszövetséghez nyújtott be kérelmet. A jóváhagyást követően a csoporttagoknak az ankarai rendőrség szolgálati útlevelet állított ki. Ezek birtokában a táncosok viszont már a rendezvény előtt, november 1-jén Budapestre utaztak.
A Dogan úgy tudja, hogy ugyanettől az egyesülettől júliusban Bosznia-Hercegovinában lépett fel egy csoport, és onnan még mindegyikük hazatért.
A Török Néptáncszövetség idén 86 egyesületnek és klubnak engedélyezte, hogy külföldi rendezvényen vegyen részt – írta a hírügynökség. Egyúttal rámutatott, hogy a szóban forgó csoport minden tagjának friss volt az engedélye.
Az ankarai főügyészség nyomozást indított az ügyben.
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az MTI megkeresésére közölte, hogy a csoport tagjai nem nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …