Veszély fenyegeti az Európai Unió létét, a kontinensnek számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható átalakításra van szükség – jelentette ki Soros György egy brüsszeli gazdasági fórumon csütörtökön.

A magyar származású amerikai üzletember vitaindító beszédében hangsúlyozta, hogy az unió komoly belső és külső kihívásokkal néz szembe.
Az EU-t ellenséges erők veszik körül: Vlagyimir Putyin elnök Oroszországa, Recep Tayyip Erdogan államfő Törökországa, Abdel-Fattáh esz-Szíszi Egyiptomja és az az Egyesült Államok, amelyet Donald Trump szeretne létrehozni – fogalmazott.
A belső kihívások között a milliárdos elsősorban azt említette, hogy elavult szerződések alapján működik az unió, valamint hogy részben az Európa-ellenes pártok térnyerésének következtében egyre többen ellenségként tekintenek az EU-ra. Közölte: alapvető reformokra van szükség a nehézkesen, lassan működő Európai Unióban ahhoz, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát és a tagállamok ne akarják újból megerősíteni a szuverenitásukat.
„Három olyan problématerület van, ahol elengedhetetlen a jelentős előrelépés. Az első a menekültválság, a második a területi dezintegráció, ahogy azt a Brexit példája mutatja, a harmadik pedig a gazdasági növekedésre vonatkozó stratégia hiánya” – húzta alá.
Az üzletember szerint a Brexit (Nagy-Britannia kilépése az EU-ból) rendkívül káros mindkét fél számára, az EU-nak azonban nem szabad „megbüntetnie” az Egyesült Királyságot, inkább katalizátorként kellene felhasználnia a folyamatot az átfogó reformokhoz. Bár ez most elképzelhetetlennek tűnik, a reformfolyamat sikere nyomán a britek akár még vissza is vonhatják a döntésüket a kiválási folyamat lezárulása előtt – mondta.
Soros arról is beszámolt, hogy látni vél ma egy olyan „sorsfordító momentumot”, amely jobbra fordíthatja az EU sorsát. Ez a fentről lefelé irányuló, illetve az alulról felfelé építkező demokratikus megközelítés kombinációját követeli meg, és mindkét téren látni előrelépést – vélekedett. „Van esélye az unió újjászületésének, de ez nem fog önmagától megtörténni” – jelentette ki.
Mint mondta, sok alulról felfelé építkező mozgalom működik napjainkban a tagállamokban, s ezek között kitért a Fidesszel szembeni magyarországi fellépésre is, az Orbán Viktor miniszterelnök által létrehozott „maffiaállam megtévesztéseivel és korrupciójával” bátran szembeszegülő magyarokat méltatva.
Hangsúlyozta, hogy „a nyílt társadalmak megvédéséhez nem elég bízni a jogállamban, ki is kell állni azért, amiben hiszünk”. Leszögezte, hogy demokráciát nem lehet kívülről bevezetni, azt az embereknek kell kikövetelniük és megvédeniük, ugyanakkor üdvözölte az európai intézmények „erélyes fellépését” a Lengyelországból és Magyarországról érkező kihívásokkal szemben.
Soros György kijelentette, hogy Orbán Viktor a mostani intézkedéseit „személyes konfliktusként próbálja beállítani” és „ádáz propagandakampány célpontjává” tette őt.
A miniszterelnök a magyar szuverenitás védelmezőjeként állítja be magát, engem pedig egy spekulánsnak, aki a pénzével ellenőrzése alá akarja vonni Magyarországot annak érdekében, hogy abból hasznot húzzon. Ez az ellentéte annak, aki vagyok” – szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar kormányfő „személyes ellenségeskedéssé kívánja alakítani az ideológiai különbségeket”, ő azonban ennek határozottan ellenáll.
Soros György kiemelte, hogy az általa alapított Közép-európai Egyetem (CEU) sorsa még nem dőlt el Magyarországon, de reményének adott hangot, hogy „az akadémiai és az egyesülési szabadság elkötelezett védelmezésével végül sikerül mozgásba hozni az európai igazságszolgáltatás lassan őrlő malmait”.
Az Európai Bizottság rendezvényén szakértők mellett több uniós biztos és európai parlamenti képviselő is részt vesz.
A Nyílt Társadalom Alapítványokat (Open Society Foundations) létrehozó nagybefektető szerdán érkezett a belga fővárosba, ahol a bizottság pénzügyi, migrációs és humanitárius segítségnyújtásért felelős tagjával tárgyalt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …