Robbanás történt Kijevben a kormány épületénél, többen megsebesültek

0

Robbanás történt Kijevben a kormány épületének közelében csütörtökön, hárman megsebesültek – közölte az ukrán főváros rendőrsége.

A közlemény szerint a belvárosban bekövetkezett robbanás körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei, köztük tűzszerészek is, akik igyekeznek megállapítani, milyen robbanószerkezet lépett működésbe. A TSZN ukrán hírtelevízió esti híradójában arról számolt be, hogy az előzetes információk szerint vélhetően egy „hang-fény” oszlatógránátot dobtak ismeretlen elkövetők a járókelők közé.
Korábban szemtanúk arról számoltak be hogy rögtön a robbanás után egy sebesült nőt láttak feküdni az aszfalton. Ukrán hírügynökségi jelentések szerint rajta kívül egy másik nő és egy férfi sebesült meg, utóbbi a fején. A hírek szerint nincsenek életveszélyes állapotban. Kiderült, hogy egy Ukrajna Hőse érdemrenddel kitüntetett, ejtőernyős, mesterlövész katonának a felesége, anyósa és egy barátja sebesült meg. Utóbbi egy Facebook-bejegyzés szerint harcolt önkéntesként a kelet-ukrajnai fronton
Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az esetet egyelőre nem minősítették a hatóságok terrorcselekménynek, hanem csak garázdaságnak. A rendőrség szándékos emberölési kísérlet ügyében indított nyomozást. Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője szerint viszont nem kizárt, hogy terrortámadás történt.
Egy szemtanú a Facebookon az UNIAN ukrán hírügynökség szerint azt írta, hogy a robbanószerkezetet Azerbajdzsán kijevi nagykövetségének egy gépkocsijából dobták ki az utcára. Ezt azonban a hatóságok nem erősítették meg. Szerhij Knyazjev, az ukrán rendőrség vezetője – aki nem sokkal az incidens után a helyszínre érkezett – azt mondta, hogy az ismeretlen támadók a Marijinszkij parkból dobták a robbanóeszközt.
A 112 Ukrajina hírtévé internetes portálja emlékeztetett arra, hogy az SZBU előző nap nyilvánosságra hozta, vannak olyan értesülései, amelyek szerint terrorcselekmények várhatók a csütörtöki függetlenség napi ünnepségeken. Vaszil Hricak SZBU-főnök közölte, hogy emiatt a hatóságok jelentős erővel lesznek jelen a köztéri tömegrendezvényeken.
Csütörtökön délelőtt Kijev belvárosában katonai parádét tartottak. Ukrajna 4500 katonája mellett nyolc NATO-tagállam, valamint Grúzia és Moldova is felvonultatott katonákat a díszszemlén, amelyen részt vett James Mattis amerikai védelmi miniszter is.
A nemzeti ünnepet megelőző napon, szerdán az SZBU közölte, hogy trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt. A tűzszerészek, akik lakossági bejelentésre szálltak ki a helyszínre, felrobbantották a szerkezetet.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …