Megakadályozott a német rendőrség egy terrortámadást vasárnap Berlinben – jelentette a Die Welt című német lap a hírportálján.

Biztonsági forrásokból származó értesüléseik szerint különleges rendőri egységek őrizetbe vettek négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy késes támadást akartak végrehajtani a német fővárosban vasárnap lebonyolított nemzetközi félmaraton futóverseny nézői között.
A Die Welt szerint a gyanúsítottak a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás elkövetője, a tunéziai elutasított menedékkérő Anis Amri köréhez tartoznak, és társuk halálát akarták megbosszulni a késes támadással.
A csoport vezetőjénél két különlegesen élesre köszörült kést találtak, a gyanúsított ezekkel akart vérengzést rendezni a berlini belvárosban megtartott futóverseny nézőtáborában. Azonban hatóságok hosszabb ideje megfigyelték, így nem fenyegette „konkrét veszély” a verseny nézőit – írta a Die Welt.
A lap hozzátette, hogy egy különleges rendőri egység eleve úgy készült, hogy vasárnap bármely pillanatban el tudják fogni a legfőbb gyanúsítottat.
A négy férfi elfogásával összefüggésben átkutatott lakások egyikében már a 2016. decemberi terrortámadás után is razziáztak, a hatóságok gyanúja szerint Anis Amri halálának megbosszulására készülő csoport egy másik tagjának lakásához tartozó pincében pedig találatot jelzett a rendőrök egyik robbanószerkezet felkutatására kiképzett kutyája.
A Die Welt kiemelte, hogy a 38. berlini félmaratonon minden eddiginél többen, 32 ezren indultak, és a napos, meleg tavaszi idő sok nézőt csábított a belvárosi utcákra.
A berlini rendőrség közölte, hogy városszerte több házkutatást hajtottak végre és őrizetbe vettek hat 18 és 21 év között személyt, mert a berlini félmaraton előtt a tudomásukra jutott „néhány értesülés”, amelyek szerint „részesei lehettek egy  bűncselekmény előkészítésének” a sportrendezvénnyel kapcsolatban.
Az intézkedésekről a berlini tartományi ügyészség és a tartományi bűnügyi hivatal döntött, tekintettel az értesülésekre, és arra, hogy még nem teljesen ismert a szombaton Münsterben történt tömeges gázolás háttere – áll a rendőrségi közleményben, amely szerint az eljárás érdekei miatt egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni további részleteket.
Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a berlini Breitscheid téren, ahol advent idején a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárát tartják. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal behajtott a vásáron szórakozó tömegbe. A támadásban 12 ember meghalt, több mint 70 ember megsebesült. Anis Amri a merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.
Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb németországi terrortámadása. Az ügyben indított vizsgálatok kimutatták, hogy a hatóságok megakadályozhatták volna a pusztítást, és ez sorozatos mulasztásaik miatt nem sikerült.

 

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …