Riport egy szoborral… – Történetek Ajkáról

0

Egy hosszú és fárasztó nap után, megküzdve a forrósággal, feltöltődés gyanánt sétálni ment a közeli parkba Gábor, az ajkai Timföldgyár olvasztára. Nehezen lépkedett, mert a párás levegő kiszívta a maradék erejét is. Mégis, tudta, hogy a park fái hűsítő oxigénnel töltik majd meg a tüdejét.

Gyakran jött ide. Szokásához híven leült a Kossuth szoborhoz legközelebbi padra. Itt szokta kipihenni a mindennapi embertelen munkakörnyezetet. Szokott is ábrándozni arról, hogy valamilyen más munkahelyen dolgozik, vagy valami egyszerűbb munkát végez. Egyszer arról álmodott, miközben a lágy levegő és a kedves madárcsipogás elnyomta, hogy Ő egy tévériporter és csak beszélget másokkal…

Most ezt az álmot mesélem el…

A halk, mély szuszogásba valaki beleszólt:

– Hé, ember! Mi lesz a riporttal?

Gábor riadtan kapta fel a fejét?

Mi, mi, hol?

– Hogyhogy hol, ember! Hát itt, a talapzaton. Azt mondtad, riportot készítesz Rólam. Hát akkor rajta! Kérdezz, fiam!

Megrázta a fejét. Biztos elaludtam, gondolta magában és gyorsan összeszedte magát.

Igen!? Az első kérdésem…tisztelt Kossuth úr, hogy…hogyan, illetve mikor érkezett városunkba, ha nem sértem meg vele?

– Nos, fiam! Ha tudni szeretnéd, elmondom. 1904-ben, az úgynevezett “Kossuth-kultusz” idején kerültem Ajkára. Dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő megbízására Holló Barnabás szobrászmester készített. Augusztus 30.-án avattak fel és emlékszem, mindenki itt volt, aki csak hallott a szoboravatásról. Az volt életem legszebb napja!

És azóta itt tetszik állni, fantasztikus!

– Ó, nem. Nem itt avattak fel. Látszik, hogy nem készültél a riportra, fiam. Ide csak 1967-ban kerültem. Az avatásom a Kossuth téren volt, lenn a Torna patak partján. Ott volt Nekem a legjobb! Gondold csak el. Három méter magasan, egy nagy vöröskőből készült talapzaton nézhettem körbe a vidéken. Aki a Rózsa vendéglőbe betért megemelte a kalapját felém, vagy tisztelettel biccentett. Soha sem kaptam annyi tiszteletet. Aztán valamiért 1927 áthelyeztek az evangélikus iskola előtti térre. Én, a szabadságharc első számú képviselője ott találtam magam egy elesett határőr és egy orosz katona emlékműve mellett! Ma sem értem, ezt mivel érdemeltem ki…

Szerencsére, az ajkai nemes érzületű honfitársaim elérték 1976-ban, hogy méltóbb helyre kerülhessek. Azóta itt állok. Nincs meg a szép talapzatom sajnos, de legalább minden évben körbevesznek és elénekelik Nekem a Himnusz meg a Szózatot. Meg, hogy minden nap láthatom ezeket a gyerekeket az iskolába menni. Ők a reményeim…

Ezt hogy érti? Ifjú szabadságharcosok?

– Talán majd egyszer! Nem, nem erre gondoltam. Talán egyszer valamelyikük megérti, hogy milyen megalázó, hogy ilyen alacsony egy ilyen nagyság, mint én! Persze, lehet, hogy csak álmodozom…
Gábor arra ébredt, hogy egy részeg csavargatja a szobor orrát! Felpattant én első felindulásból akkorát ordított, hogy felröppentek a madarak:

Viszed el onnan a kezedet, te gyalázatos!   

   Azóta évek teltek el, de a szobor még mindig büszkén áll megszokott helyén. Csak egy dolog változott. Egy idős, nyugdíjas úr minden évben, amikor ünnepelni jön mindenki a szoborhoz, csendesen végignézi a műsort, majd leül a legközelebbi padra és halkan beszélgetni kezd a szoborral…

Rücker János Péter

  • Lekötelezett vagy elkötelezett

    A középkor óta Kakas Aladár volt Ajka első plébánosa. A felvidéki Magyarbélen született 19…
  • Kossuth-díj nehéz időkben

    Horváth Sándor vallásos bányászcsaládban született 1925-ben Bódén. Ő maga is – hat t…
  • Egy városalapító

    Ajka 1959 óta város. Elgondolkodtam rajta, hogy kinek, minek köszönhető leginkább a váross…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Történetek Ajkáról

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ármin Bánya 2004-ben, a leállítás előtt