Ajka – Propaganda és valóság

Ajkára 1945 virágvasárnapján harc nélkül jöttek be az oroszok. A templom udvarán mégis két sebtében eltemetett szovjet katona sírja maradt. A történetük szomorú: saját parancsnokuk végezte ki őket, hogy megfékezze a fosztogatásokat.

Aztán múltak az évek. Az ország különböző helyeiről származó új ajkai vezetők méltó módon akarták ünnepelni április negyedikét és november hetedikét, az akkori legnagyobb piros betűs napokat. A két katona földi maradványait a Hősök terére vitették át, az I. világháborús emlékmű és Kossuth Lajos szobra közé, a régi országzászló helyére. A koszorúzásokat évről évre egyre nagyobb pompával rendezték. A meghívottak között szovjet és magyar főtisztekkel, az akkori szokások szerint iskolás gyerekek kötelező részvételével. Mivel a félelem igazgatta a kort, hiába tudták a régi ajkaiak és gyerekeik az igazságot a megkoszorúzott ‘hősökről’, erről beszélni nem lehetett. Hamar megtanulták, milyen viszony van a kommunista propaganda, és a valóság között.

Egy idő után a város vezetői már nem elégedtek meg a koszorúzással. Elhatározták, fel kell kutatni a katonák hozzátartozóit, és meg kell hívni őket is az ünnepségekre. Ekkor azonban kiderült az igazság. A nagyszabású koszorúzások helyett következett az elhallgatás korszaka. A régi Hősök terét felszámolták. Kossuth Lajos szobrának méltóságot sugárzó talapzatát lerombolták, a mellszobrot jelentéktelen oszlopra állítva a Kossuth Iskolánál helyezték el.

A szovjet katonákat újra exhumálták, és legújabb nyughelyükre, a temetőbe vitték. Ugyanakkor az I. világháború hőseinek emlékművét is a temetőbe száműzték, melyet évekkel később, – a rendszerváltás után – a Templom-dombon állítottak fel újra.

A mai Szabadság tér és Kossuth utca találkozásánál csak a gesztenyefák sora őrzi a korszak furcsa emlékét.

Ui.: A történelem fintoraként 2006. október 23-án a tizenhét évvel korábban eltávolított I. világháborús emlékmű majdnem pontos helyén állította fel a város az ’56-os szabadságharc szobrát. 

Hartinger Ottó