Pedagógusként csak hivatásból dolgozik az ember – Pedagógusnapi köszöntő

Június első vasárnapja a pedagógusoké. Ezen a napon a virágcsokrok áldozatos, felelősségteljes nehéz munkát végző embereket üdvözölnek. Ilyenkor nincs dolgozatírás, nincs felelés, vagy ha van is, szigorúan önkéntes alapon, és ilyenkor még a leggyengébb tanuló is felbátorodik, és javítani kíván az összes tantárgyból… Ezen a napon a legszigorúbb szív is meglágyul, a jegyek valahogy gömbölyűbbekre sikerülnek, hiszen az ünnepelt is szeretne örömet szerezni a tanulóknak.

 A pedagógusok nem nézhetik közömbösen a gyermekszemeket árnyékoló, otthoni feszültséget tükröző szomorúságot, riadtságot. Nincs az a szociológus, aki pontosabb látleletével szembesülne a társadalom gondjaival, mint a pedagógus. S tudván tudva, hogy az okokat kellene megszüntetni, szertettel, bizalommal, türelemmel igyekszik újra és újra megnyugtatni a gyermekeket.

A jó pedagógus izgul a tanítványokért, a jó pedagógus szurkol nekik; a jó pedagógus emészti magát azokért a gondokért, amelyek egyik vagy másik diákjának a szüleit is nyomasztják. A jó pedagógus, ha olyan gyerekre bukkan, akin segíteni kellene, azért gyötri magát, hogy miként tudna segíteni a diákon. Legtöbbször ehhez először a szülőkön kellene segíteni, ahhoz a pedagógus ereje általában kevés. A jó pedagógus, ha olyan gyerekre bukkan, akin nem kell segíteni, akkor azon izgul, hogy el ne kallódjon ez a tehetség. A jó pedagógusra az a jellemző, hogy nincs nyugodt perce, mert a dolgozatjavítás, az órákra való készülés és a tengernyi fölösleges adminisztráció minden szabadidejét lefoglalja – és azért sincs nyugodt perce, mert minden szabad gondolatát lefoglalja a diákjaival való törődés.

Ezt meg lehet ugyan köszönni, de igazán megfizetni aligha lehet. A jó pedagógus tudja, hogy sokkal magasabb fizetést érdemelne, a jó pedagógus mégsem csak a fizetésért dolgozik! Mert pedagógusként, jó pedagógusként csak hivatásból dolgozik az ember! S ezt a hivatástudatot köszönik meg a mostani virágcsokrok.

Pedagógusainknak – természetesen szülői segítséggel, a család alapvető hatására támaszkodva – tisztességes embereket, sőt: a tisztességes világért áldozatot vállaló embereket kell az iskolának nevezett, jellemformáló műhelyekben nevelniük. Nem ünneprontás ezen a napon megemlíteni, hogy ezért a nagyon nehéz és felelősségteljes munkáért jóval több hivatalos és nem hivatalos megbecsülést érdemelnének! Ilyenkor virággal köszöntik őket a gyerekek, a szülők, a mai és régebbi diákok. De köszöntő szavaink nemcsak erre az egy napra korlátozódnak. Nagyon nehéz és a jövő szempontjából döntő munkájukért érzett tiszteletünk jeléül kiterjed az év valamennyi napjára!

Köszöntjük az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat, őszinte szeretettel megköszönjük munkájukat, s mindazt, amit a szülők helyett is vállaltak egész évben. Valamennyien a legtöbbet teszik a jövőért, hiszen kezük között nemzedékek formálódnak. Egy nap az évből, amikor a diákok, szülők feledik az intőket a rossz jegyeket, a pedagógusokban végre meglátják, ami munkájuknak is alapja: az EMBERT!

A pedagógusok emlékét egy életen át magunkban hordozzuk. A tananyag agyunkban megkopik, de szívünk nem felejt. A legigazibb pedagógusok az utolsó percig velünk maradnak. Talán ezért találták ki ezt a napot: ki virággal, ki egy öleléssel, ki melegszóval köszönje meg e csodálatos hivatás gyógyíthatatlanul optimista képviselőjének, a jövő nemzedék nevelőjének – óvónőnek, tanárnőnek és tanár úrnak őszinte tisztelettel és szeretettel!

Tollár Sándor