Orbán: a magyarok abban érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk

0

Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép, ezzel jót tesznek a magyaroknak is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Celjén, ahol Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és Hristijan Mickovski, a konzervatív macedón VMRO-SPMNE párt vezetője társaságában részt vett a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kampánygyűlésén.

A kormányfő beszédében felidézte a 2015-ös illegális bevándorlási helyzetet, és kiemelte: az csak az előhangja volt annak, ami következni fog. Afrikából tízmilliók akarnak elindulni Európa felé, és amíg Európa nem védi meg magát, amíg meghívókat küldenek az indulni akaróknak, amíg ők kis esélyt is látnak, hogy bejuthatnak Európába, jönni is fognak, és ha nem figyelünk oda, elveszíthetjük az országainkat – hangsúlyozta.
Orbán Viktor kifejtette: erős Európát akarunk, békét Európában és az EU-ban kölcsönösen előnyös megállapodásokat akarunk kötni. De amiért eddig együtt dolgoztunk, egyik pillanatról a másikra megváltozott, amikor „Európa megadta magát az illegális bevándorlásnak” – emlékeztetett.
Felidézte: ekkor a közép-európai országoknak meg kellett szólalniuk, nemcsak a saját nemzetük, de Európa érdekében is, és el kellett mondaniuk, hogy „ebből nagy baj lesz”, mert ha Európa megadja magát, elveszítjük a saját kontinensünket. Érző, keresztény emberek vagyunk, segíteni kell, de nem úgy, hogy tönkretesszük ezzel a saját hazánkat, hanem a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni – magyarázta.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Szlovéniában fontos döntések előtt állnak, és ezeket nem lehet, nem szabad „semmiből jött pártocskákra bízni”, és olyanokra sem, akikről tudjuk, hogy „Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő”. „Szégyen, hogy ma vannak olyan európai vezetők, akik Marx emléke előtt hódolnak” – fogalmazott.
Mint mondta, „tapasztalt és sokat látott harcosok” kellenek, akik „nem ijednek meg a saját árnyékuktól”, erős, stabil politikai közösség kell, amely erős és stabil országot tud építeni, és az SDS ilyen. Ha Janez Jansa győz, az SDS garantálja, hogy a szlovén nemzet fennmarad, és a magyar és a szlovén nép – ahogy eddig is – jó szomszédok maradnak – közölte.
A miniszterelnök kitért rá: a Fidesz-KDNP sok sikert kíván az SDS-nek a közelgő szlovén választáson. Azt tanácsolta az SDS-nek, hogy harcoljanak az utolsó pillanatig, mert „nem a felméréseket kell megnyerni, hanem a választást”.
Úgy vélte, a magyarokhoz hasonlóan a szlovén nép is történelme egyik legfontosabb választásához érkezett, olyan súlyú döntéshez, amely talán a függetlensége kikiáltása óta nem volt.
Megköszönte, hogy az elmúlt években jól bántak a magyar kisebbséggel Szlovéniában, és azt ígérte, a magyarok is jól, tisztességgel és tisztelettel bánik a szlovén kisebbséggel.
Manfred Weber arról beszélt, hogy a jelenlegi legnagyobb európai probléma a migráció, és az EPP számára e tekintetben fontos feltétel, hogy a határokat meg kell védeni. Nemcsak beszélni kell erről, hanem tenni is érte, ahogyan Bulgária tette, vagy Magyarországon Orbán Viktor, és ezért nem kritika, hanem támogatás jár nekik Brüsszelből – jelentette ki. Hozzátette: ha a határvédelem megvan, utána segíteni kell a rászorulóknak, de a szilárd határvédelem az elsődleges.
Úgy vélte, az EPP számára a keresztény Európa a legfontosabb alap. Jó a sokszínűség Európában, de egész Európában közös, hogy minden településen van egy keresztény templom – mutatott rá.
Manfred Weber szerint az EPP „a nemzeti büszkeség pártja”, és vallja, hogy a nemzeti és európai identitás megfér egymás mellett.
Azt mondta, a jelenlegi rengeteg kihívásra az egyetlen válasz az egységes Európa a globalizált világban, és ehhez olyan erős kormányra van szükség itt Szlovéniában is, amelyet Janez Jansa vezet. Az EPP támogatja, hogy ő legyen a következő miniszterelnök Szlovéniában – közölte.
Hristijan Mickovski köszöntőjében elmondta: mindig lehet jobb, és Szlovénia meg is érdemli a jobbat. Erős vezetőkre van szükség a folyamatos növekedés érdekében, és Janez Jansa, az SDS ezt tudja biztosítani – vélekedett. Hozzáfűzte: az SDS győzelmével Szlovénia újra erős és nyitott lesz, az itteni változás a régióban is változásokat indít be, Szlovénia pedig elég erős ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be a régióban.
Janez Jansa arról beszélt, hogy pártja számára a szlovén nemzet az első, és nem fogadják el, hogy idegen civilizációkból hívjanak be migránsokat.
A szlovén politikus köszönetet mondott Orbán Viktornak a támogatásért, a Muravidéknek és a magyarországi szlovén kisebbségnek nyújtott segítségért. Azt is mondta, hogy a magyar kormányfő példát adott arra, miként kell megvédeni Európát.
Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.

Celje, 2018. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Pár (SDS) elnöke (j) és Milan Zver, az SDS európai parlamenti képviselője (b) az SDS kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …