Madárcsicsergést, békabrekegést közvetít a cseh Slow Radio

0

A szabad természet hangjait, a madarak dalát, a békák brekegését lehet meghallgatni a cseh Slow Radióban, amely az interneten keresztül fogható.

A 24 órán át folyamatosan hallgatható adást a cseh természetvédők gondolták ki és számítógépes szakemberek segítségével meg is valósították. A Slow Radio május közepétől már működik – írta az iDnes hírportál, amely a Mladá Fronta Dnes című legnagyobb példányszámú cseh napilap része.
A rendkívül érzékeny mikrofonokat a „szerkesztők” Dél-Csehországban egy meg nem nevezett természetvédelmi területen helyezték el. Kiderült, hogy szinte minden pillanatban hallani valamit: a kora reggeli óráktól egészen délig elsősorban a madarak csicsergését, énekét, majd a nyári déli hőségben a madarak néhány órára elpihennek, majd új erőt gyűjtve kora este újra dalolni kezdenek egészen az éjjeli órákig.
A madárkoncert után a természet általában elcsendesül, az éjjeli órákban leginkább a közeli tó békáinak a brekegésését, a bogarak zümmögését vagy a nagyobb állatok kószálásának hangjait lehet hallani. Külön varázsa van az esőnek, amikor jól hallani, ahogy az esőcseppek dobolnak a fák koronáján vagy a száraz avaron.
Bár az emberi települések és a forgalmas utak a „rádióadó” színhelyéről néhány kilométernyi távolságra vannak, időnként a háttérben vonatokat, repülőgépet vagy egy-egy eltévedt turista morgását is hallani lehet – írja az iDnes.
A kéthetes tapasztalatok azt mutatják, hogy a projekt sikeres és a Slow Radio adását olykor kávéházakban, cukrászdákban vagy teázóban is hallani. A „műsor” terjesztése bérmentes, így a természetvédők azzal számolnak, hogy idővel sikeres és hangulatos háttért alkothat a nagyvárosi vendéglátó helyeken is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…