Kitűnő játékkal kiütötték a bronzérmest – FC Ajka – Kaposvár FC 4 – 0 (2 – 0)

0

Az NB III nyugati csoportjában az idei szezon utolsó előtti – harmincharmadik – fordulójához érkeztek a csapatok. Az FC Ajka szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Kaposvár FC-t fogadta a városi stadionban. 

Az FC Ajka már nem érheti el a kitűzött célt, a harmadik helyezést, hiszen a Kaposvár előnye nyolc pontra nőtt két fordulóval a bajnoki idény vége előtt. Így is nagy rangadóra lehet számítani, hiszen a negyedik hely is veszélybe kerülhet, mert a Csornának egy, a Puskás Akadémia II-nek három pont hátránya van az Ajkával szemben, is mindkét csapat előzni szeretne. Ezért is fontos a három pont megszerzése.

A két csapat őszi találkozóján az ajkaiak nyertek Kaposváron 3 – 1-re. A gólokat Szabó Zsolt, Hanzl Máté és Pál Dávid szerezték.

Rozmán László vezetőedző a mérkőzés előtt így nyilatkozott: – Mi továbbra is rangadóként kezeljük a mérkőzést. Azt szeretnénk megmutatni, hogy ez a társaság megérdemelte volna, hogy a dobogón végezzen. Úgy gondolom, a hangulat oldottabb, mint a múlt héten. Szeretnénk szépen búcsúzni az idénytől hazai közönségünk előtt – fogalmazott a vezetőedző, aki a következő összeállításban küldte pályára csapatát 300 néző előtt:

Balogh Márton – Köles János, Kovács Gergő, Kozma Máté, Fodor Marcell – Tölgyesi Viktor, Szabó Zsolt (Markó Róbert, 73. perc), Hanz Máté – Pál Dávid, Balázs Richárd (Lőrinczy Attila, 68. perc), Juhász Dániel (Kovács Gábor, 58. perc).

Vezetőedző: Rozmán László.

Vezette: Kovács Gábor Péter (Reinicz Gábor, Schweighardt Dániel).

Eseménytelen első negyedórában nem adódtak helyzetek egyik csapat előtt sem. Utána az ajkaiak nagy sebességre kapcsoltak, s ez valószínű meglepte a Kaposvárt. A 18. perc meghozta az ajkaiak vezető gólját: Egy szögletből beívelt labdát Kovács Gergő megcsúsztatott, a hosszú oldalon érkező Szabó Zsolt okosan passzolt a hálóba, 1 – 0. A továbbiakban is az Ajka uralta a mezőnyt, de nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítani. Egy alkalommal Balogh Mártonnak bravúrral kellett mentenie Kollega Krisztián elől, majd a szünet előtti percekben újabb hazai gólnak tapsolhattak a szurkolók: Balázs Richárd jó elfutás utáni beadását Kovács Gergő remek fejessel küldte a hálóba, 2 – 0.

A második játékrész elején a Kaposvár is igyekezett, szeretett volna változtatni az eredményen, de ez nem sikerült, sőt a 60. percben megszületett a harmadik ajkai találat: Hanzl Máté közel harminc méterről hatalmas bombagólt ragasztott a bal felső sarokba, 3 – 0. A gól után Balogh Mártonnak is adtak egy kisebb feladatot a vendégek, de ez nem okozott gondot az ajkai hálóőrnek. Az FC Ajka továbbra is kézben tartotta a mérkőzést, szép, szellemes akciókat vezettek a játékosok, a legcsekélyebb esélyt sem adták a vendégeknek a gólszerzésre. A 85. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes: A labdát Hanzl Máté szép lövéssel küldte a kapuba, 4 – 0.  

Ezen a találkozón az előző fordulókban mutatott játéka alapján rá sem lehetett ismerni az ajkai zöld-fehérekre. Kitűnő, lelkes játékkal, szemet gyönyörködtető támadásokat vezetve kiütötték a bronzérmes Kaposvárt. A szurkolóktól az idei szezonra való búcsúzás igazán szépre sikerült. A győzelem természetesen ilyen arányban is megérdemelt, bár még több is volt a csapatban. Úgy tűnik, a negyedik helyezés már megvan, s következő idényben egy kis erősítéssel talán már az NB II-es feljutásért küzdhetnek az ajkaiak.

Rozmán László a meccs után felszabadultan nyilatkozott: – A mai napon a csapat maximálisan betartotta a taktikai utasításokat és néha szellemes, ötletes játékkal egy nagyon jó együttest győzött le. Kivétel nélkül minden pályára lépő játékosunkat szeretném kiemelni.

Tollár Sándor 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…