Egy nagyobb szünet (és törés) után húz ismét overállt a Várkonyi-Makai páros és indul a Skoda Fabia R5-el a horvátok közkedvelt murvás versenyén, a Santa Domenica Rallye Show-n. Ez lesz az első murvás versenyük a Skodával, de azért nem csak tapogatózni szeretnének.

Várkonyi Szabolcs:

Elég hosszú lett a szünet, így duplán várom a versenyt. Rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban szeretem a murvát ezekkel a kocsikkal. Bár a Skodával még nem mentem murván – aszfalton is alig, nem leszek teljesen kezdő, hisz tavaly már a Hyundai-al mentem itt és a Mikulás Rally-n. Tavaly még tapogatóztam, idén már nem szeretnék, azért nagyjából már megismertem az R5-ös autók vezetési követelményeit, gondolok itt elsősorban arra, hogy sokkal jobban forgatni kell őket, mint a Mitsubishit. Bár a mezőny évről évre nagyobb, szeretnék az első 5-ben végezni, ami 12 R5, egy WRC és jó pár, gondolom jól felhúzott Mitsubishi mellet nem lesz könnyű, de mindenképpen megpróbáljuk. Maga a verseny is egyre jobb, most már a shakedown-on kvalifikáció is lesz az első 15-nek, szóval olyan lesz, mint egy nagy verseny! Idén kör jellegűen lesz megoldva a gyorsasági, remélem ez nem okoz gondot senkinek, nem fogja befolyásolni a végeredményt. Geri barátom éppen beesik Ausztráliából, remélem nem a gyorsokon fog vissza akklimatizálódni az  európai időhöz!

Makai Gergely:

Az ausztrál szezonzáró versenyről esek be valóban a Skoda Fabia R5 navigátorülésébe, de nagyon várom már ezt a különlegesen jó hangolatú horvát buliversenyt. Remélem szép idő lesz a versenyen és felszabadultan tudunk majd autózni, sok barátom érkezik a versenyre megnézni minket, nem szeretnénk csalódást okozni nekik! A 2018-as szezont Én ezzel a versennyel zárom, kíváncsian várom, hogy milyen lesz a Skoda laza talajon belülről. Szurkoljatok nekünk!

Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Riwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Hyundai Hungary, Garzonszépítők Kft., Horsens Partners kft.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az autósport története és magyarországi helyzete: múlt, jelen és jövő

Az autósport egyidős az autó feltalálásával. Az első versenyeket a 19. század végén rendez…