Bár a tempó még nem volt meg, a legfontosabb dologgal, az egészséggel minden rendben volt a 26. TAXI4 Veszprém Rallye-n a Várkonyi-Makai páros sofőr részével. Minthogy márciusban szédülés miatt kellett feladni egy versenyt a Ritmus ASE párosának, így a legfontosabb dolog most az volt, hogy először murván megnézzék, hogy bírja a versenyzést Szabolcs.

Várkonyi Szabolcs:

Kettősség van bennem, egyrészt nagyon örülök, hogy jobban bírtam a versenyt, a meleget, mint az elmúlt 5-6 évben bármikor, másrészt elég nagy volt a lemaradásunk az élmezőnyhöz, amit ki kell elemeznünk. Persze így elsőre nem is az volt a cél, hogy dobogóért harcoljunk, de volt pár gyorsasági, amin sokat kaptunk. Ezeket a pályákat ismerni kell ahhoz, hogy tényleg gyorsan merjen menni az ember nagyobb kockázat nélkül és mi valóban 3 bejárásból mentünk a megengedett 60-al! Természetesen ettől függetlenül nekem kell gyorsulni, ezen leszek, idénre szinte csak murvás versenyeket tervezek, remélem a Mikulás Rallye-n már közelebb leszek az áhított eredménynek. A verseny amúgy nagyon jó, pörgős volt, a Nagylőteret leszámítva minden gyors fantasztikus volt. A Skoda R5 most is hibátlanul működött, köszönet érte a DFT-nek és a Korda Racing-nek.

Makai Gergely:

Nagyon jó és élvezetes versenyen vagyunk túl. Minden kilométer élmény volt a Skoda Fabia R5-el murván. Nekem ez volt az első Veszprém Rally-m / és ORB versenyem is /, azt gondolom, hogy az itthoni bajnokságnak a legjobb futama. Jó rendezés, jó verseny, jó csapat, jó időjárás, így valóban minden rendben volt.  Nagy élmény volt egy mezőnyben menni Bútor Robival (gratulálok a győzelemhez) és Benik Balázzsal.

Csapatunk mielőbbi jobbulást kíván a Rally2 mezőnyében balesetet szenvedett párosnak.

Ami a jövőt illeti, most rajtunk a sor, hogy találjunk egy jó murvás versenyt, ahol ismét rajthoz állhatunk a Skodával, mert az aszfalt is jó móka, de ez az igaz rally szerintem!

A Ritmus ASE együttműködő partnerei: CS Process Kft, Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt, Horsens Partners Kft , Villumen Kft,  ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Unilub Kft, , RD Interbox Trans Kft,  Aqua-Start Kft, Atra Kft, Carwax Hungária Kft, Levi-Metal Kft.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Ezt már olvasta?

Peches, mégis bíztató Rallye Hungary ERC futam!

Bár a Ritmus A.S.E. egyik támogatott versenyzője sem látta meg a célt, a főleg Vincze Ferk…