JUBÍLEUMI BOROSTYÁN SAKKTORNA – Harminc éve rendezték először

0

Újabb nagyszabású sakkversenyt rendeztek Ajkán, hiszen harmincadik évéhez érkezett a Borostyán-torna egyéni sakkverseny.

A Borostyán-torna nemzetközi Élő-számszerző egyéni sakkverseny, amelyet a városi sakkbizottság összekötött Ajka város egyéni bajnokságával is. A tornáról annyit még tudni kell, hogy 1988-ban indult, s több ajkai versenyző nyerte meg. A legismertebbek közül többszörös bajnok volt néhai Csaba Árpád, Marton József, Paksa Rudolf, Egresi Máté.

Az ajkai versenyzők mellett Budapestről, Pápáról, Celldömölkről, Tapolcáról is érkeztek versenyzők a hagyományos sakktornára. A mezőnyben több korosztályos- és diákolimpiai bajnok is szerepelt.

Rendkívül izgalmas, nagy csatákban döntötték el a helyezések sorsát. A rangos viadal első helyén Dőry Jenő nemzetközi mester végzett 5,5 ponttal. Második helyezést ért el Margl Roland, a harmadik helyen pedig Thomas Nyland végzett. Mindketten az első helyezetthez hasonlóan 5,5 pontot szereztek, közöttük a sorrendet Buchholz-számítási rendszerrel állapították meg. Az ajkaiak előkelő eredményei: a negyedik helyen Egresi Máté végzett 5 ponttal, a hatodik Marton József is 5 pontot szerzett. A hetedik Ludvai Zsolt 4,5 pontot gyűjtött, míg Pongrácz Emil 4 ponttal kilencedik helyezett lett.

A sportszerű, színvonalas versenyen elismerést érdemelnek az ajkai fiatalok, akik a rendkívül erős mezőnyben kitűnően szerepeltek, alaposan megleckéztették a rutinos, magas minősítéssel rendelkező sakkozókat. Köszönetet érdemelnek a szervezők Czingler Sándor vezetésével, mert a nagy versenyt igen magas színvonalon szervezték meg és bonyolították le. A Borostyán-tornával pedig az ajkai szénbányászatnak is emléket állítottak!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…