HÁROM AJKAI ÉREM AZ ASZTALITENISZ BALATON KUPÁN – A Pad-testvérek remek szereplése

0

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a közelmúltban Veszprémben a Balaton Kupa asztalitenisz versenyt, amelynek célja: a vidéki asztalitenisz élet fellendítése, a sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása elsősorban a dunántúli utánpótlás-korosztály számára, valamint a ranglistaversenyekre való felkészülés elősegítése. A versenyt a Veszprémi Asztalitenisz SE, a Veszprém Megyei Asztalitenisz Szövetség és az Ajkai Bányász Sportkör rendezte.

Rekordlétszámú nevezéssel, tizennyolc egyesület hetvenegy versenyzője vett részt a nagyszabású pingpong viadalon. A leány- és fiúversenyzők egyaránt négy-négy korcsoportra osztva küzdöttek meg a helyezésekért.

A tízéves Pad Lina, az Ajkai Bányász kitűnősége az U-13-as leány egyéni kategóriában magasan kiemelkedett a mezőnyből, s könnyedén szerezte meg az aranyérmet. Ezt a teljesítményét megismételte a III-as korcsoport 2006-ban születettek versenyén is, így kétszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a megérdemelten kiharcolt aranyéremért.

Testvére, ifjú Pad Ágoston az újonc IV-es korcsoportban szintén jól szerepelt, és a harmadik helyen végzett.

A verseny végén a szakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy a Balaton Kupa remekül szolgálta a jövő tehetségeinek fejlődését.

A Pad-testvérek ismét öregbítették Ajka város és a Bányász Sportkör hírnevét. További sok sikert kívánva gratulálunk szereplésükhöz!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…