Történetek Ajkáról- Rücker János Péter
Városunkban élt ismert emberek életéről, legendákról, különleges épületekről, szobrokról, történelmi adatok felhasználásával és a fantázia ereje által alkotott novellák. Szándéka szerint a kollektív emlékek felidézésével szeretné növelni az ajkai lakosok identitását, valamint szórakoztatni és értéket közvetíteni.
Hajdanában, amikor a legenda szerint a hold is csillag volt még, élt három Óriás. Nem tudni honnan jöttek, de hogy erre sétáltak az bizonyos. Ugyanis a legkisebb, bár ez elég furcsán hangzik, szóval a legfiatalabb ügyetlenül megbotlott és egy hatalmasat csattant ajkával az akkor még kietlen, környezetétől elzárt, hegyekkel körülvett medence közepén.
Botlásával nem csak leverte Ajka város alapjait, hanem utat nyitott a víznek az állatoknak és az emberek, kereskedők sokaságának is. Állítólag a tarisznyájából, ami leesett a válláról, a Somló hegy alakult ki. Állítólag, bár vannak páran, akiknek eléggé logikus egy másik verzió is, mégpedig az, hogy pont a Somló hegyben botlott meg ez a nevezetes Óriás. Azóta is látszik a hegyen egy nagy horpadás…
Hogy mi igaz ebből, talán soha nem derül ki, de egy biztos, a napokban újra ellátogatott a városba Az Óriás. Hajnalban, mikor a nap még épphogy csak felkelt, eljött a szerelmével, hogy a város áldását kérje frigyükre…
E különleges alkalmat egy hajnali csókkal pecsételték meg, tudván, hogy az Óriás egy botlása milyen sok jót hozott a vidékre. A város áldásával kísérve, a szerelme büszkeségével karöltve, most már boldogan kezdhetnek közös életük legendájába…
És ki tudja, talán még új városok is születhetnek…
Rücker János Péter
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.