Derűs szilveszteri sport hírmondó

0

Ajánlom e derűs összeállítást minden ifjú olvasónknak, akiknek ennél kellemetlenebb dolgokat is fognak ajánlani; idősebb olvasóinknak, akik közül néhányan az utóbbi időben nekem is ajánlottak egyet s mást…

 Tehát eme nyúlfarknyi bevezető után következzenek a szilveszterre írt derűs ajkai sporthírek.

Az ajkai labdarúgás szépségeiről ad ízelítőt hírverő mérkőzésen a közeljövőben az FC Ajka és az Ajka Kristály csapata. A hír hallatára a városi stadion, valamint a tósokberéndi sporttelep környékén kijárási tilalmat rendeltek el…

***

Az FC Ajka labdarúgócsapatának az NB III-as őszi bajnoki idényre sikerült tíz kitűnő tartalék játékost igazolnia. A tavaszi idényre, hogy teljesíteni tudják az NB II-be való feljutási tervet, most már csak négy-öt elfogadhatóra lenne szükségük…

***

Most már nem áll olyan rosszul az Ajka Kristály labdarúgócsapata. Az elmúlt időszakban sok olyan játékos jött össze, akik képesek voltak a csapat bármilyen győzelmi sorozatát megállítani…

***

Karácsony előtt Érdemes Életmentő Éremmel tüntették ki a Vöröskereszt városi vezetőségén az FC Ajka menesztett edzőjét, aki az NB III-as csapat csornai veresége után sem vetette magát a városi tóba. S mivel úszni nem tud, ezáltal megmentette saját életét…

***

Az FC Ajka elnöke a bajnoki rivális Kaposvár ellen aratott győztes meccs után sugárzó arccal rohant be az öltözőbe és azt mondta: – Fiúk, csodálatosan játszottatok! Igazán megérdemeltek egy kis frissítőt! Kovács Gergő, nyisd ki az ablakot…!

***

Értesüléseink szerint a tavaszi idényre új, speciális taktikát választ az FC Ajka labdarúgócsapatának vezetősége a játékosok számára. Utasítják a busz vezetőjét, hogy ne a jó úton, hanem a régi, zötyögős úton vigye a társaságot a vidéki mérkőzésekre. Ez minden bizonnyal felrázza majd a legényeket…

***

A tájékozódási futók országos versenyére készülő Bakonyi Tájfutó Klub versenyzői tegnap edzés közben eltévedtek. A sportszervezés felhívja az ajkai lakosság figyelmét, hogy aki megtalálja őket, az tagja lehet a Bakonyi Tájfutó Klubnak…

***

A Kézilabda Klub Ajka női csapatának egyik tagja fogamzásgátló tablettát vett be a meccs alatt, ezért belül-védekezés miatt kiállították…

***

Az Ajka Kristály szuperligás tekézőinél az idei szezonban az egykori Telemázli vetélkedő mintájára bevezették a tűzesgolyót… Nem véletlenül állnak az előkelő ötödik helyen!

***

Az urológián fejeződött be a városi lengőteke-bajnokság, miután néhány néző túl közel állt az eseményekhez…

***

A. sportoló új Opel rekordot állított fel a 8-as műúton. Eredményhirdetés: az ajkai kórház baleseti sebészetén…

***

Elgázolta és cserbenhagyta áldozatát P. Cs. egykori labdarúgó. A bíróság jogerősen tartásdíj fizetésére kötelezte…

 

Tollár Sándor

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Ezt már olvasta?

CÁPÁK KÖZÖTT IS BRAVÚROSAN SZEREPELT – Palkovics Adél két ezüst- és egy bronzérme Miskolcon

Miskolcon rendezték minap a III. Cápa Korosztályos Országos Magyar Bajnokságot a Kemény Dé…