Mottó: „A humor mindennapi életünk ízesítője, sava-borsa. Nélküle szegényebbek lennék, s kedvetlenül végeznénk a munkánkat is. Tehát amíg nevetni tudunk, a túlélés is biztosítva van…”

 Az ajkai rendőrkapitányság ügyeletesének tájékoztatása szerint az év utolsó hónapjában negyvenkét nőt kértek meg első látásra házassági ajánlattal az utcán. Közülük huszonöt pofonvágta az illetőt, tíz egyenesen kinevette, hét pedig rendőrt hívott, és az egyenruhás segítségével hozzáment a vakmerő fiatalemberhez…

***

A közlekedés-rendészet 2017-es adataiból kiderült, hogy Ajkán a gépkocsik kilencvennyolc százaléka megy a zöldön, egy százaléka piroson, harminc százaléka feketén…

***

Rendőreink a múlt héten húsz ajkai anyagbeszerzőt állítottak sikkasztás gyanújával egy utcáról behívott vadidegen ember elé. Közülük nyolcan azonnal bevallották…

***

Tegnap, a hajnali órákban T. Ubul körözés alatt álló betörő egy rendőrjárőrrel találkozott a Smaragd vendéglőben, aki őrizetbe vette. A találkozóról külön közleményt nem adtak ki…

***

Páratlan vakmerőséggel szökött meg a rendőrségi fogdából egy hosszú ideje ott őrzött fiatalember. Határozott, egyenes léptekkel az ügyeleteshez ment, majd a szolgálatot teljesítő rendőr kérdésére kijelentette, hogy sétálni készül. Ezután mosolyogva ismeretlen helyre távozott. Az eset miatt átmenetileg tovább szigorították a biztonsági előírásokat…

***

Rendőrségi információink szerint pár hétre ismét veszélyessé válhatnak az ajkai utcák, ugyanis F. H. megrögzött betörő és garázda tegnap megkezdte rendes évi szabadságát. Mindössze néhány hétről van szó, addig is a rendőrkapitányság kéri a lakosság megértését…

***

Tömeges baleset történt a Piroska ABC előtt, ahol négy rendőrautó rohant egymásba. A balesetet az okozta, hogy mindnyájan egyszerre akartak megbüntetni az ABC előtt szabálytalanul parkoló gépkocsit. A gépkocsi hűtője lapzártakor még folyik…

***

Az ajkai rendőrök a városházán elfogtak egy szadistát, mely oly módon kínozta áldozatait, hogy az önkormányzati ülések jegyzőkönyveit olvasta fel nekik…

***

Az ajkai rendőrkapitányság jelenti, hogy ma délután két, eddig még ismeretlen személy nem rabolta ki a Kinizsi Bank pénztárát. Sőt, személyi megtakarításukból származó ötvenezer forintjukat – mutatóujjukkal megfenyegetve a pénztárost – elhelyezték a többi pénz között. A többlet felderítésére a nyomozás megindult…

***

Leitatta, majd cserbenhagyta áldozatát egy gépkocsivezető a Butella borozóban…

 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…