Csendes öröm a kaucsuklabda ajkai „szerelmeseinél” – Az Ajkai Bányász NB III-as szereplése

0

Nem csalódtak azok az asztalitenisz rajongók, sportbarátok, akik rendszeresen szurkoltak az Ajkai Bányász sikeres NB III-as szerepléséért. A tavalyi idényben a megyei bajnokságot meggyőző fölénnyel nyerő népszerű együttes, s első harmadik vonalbeli idényük végén a negyedik hely megszerzésével elégedetten, tervüket túlteljesítve vonulhattak pihenőre.

 Az NB III-as idény előtt a Bányász asztaliteniszezők azt ígérték, hogy mindent megtesznek az eredményes szereplésért. Pad Ágoston, az egyesület elnöke a bajnoki nyitány előtt azt mondta: – Nem a kiesés elől menekülő csapatot szeretnénk szerepeltetni, célunk, hogy a mezőny első felében végezzünk.

Az együttes az őszi idényben még a nyolcadik helyen találta magát, ám a tavaszi idényben viszont dicséretesen meneteltek az NB III-as „hadszintéren”, sorra nyerték a mérkőzéseket hazai környezetben és vidéki összecsapásokon egyaránt, többek között az ezüst-, és bronzérmest is megverték, s az utolsó fordulóban aratott kiütéses győzelemmel az előkelő negyedik helyen zárták a bajnokságot. Ám aki azt hinné, hogy ezek után valamiféle hurráhangulat uralkodik a kaucsuklabda ajkai „szerelmeseinek” háza táján, az alaposan melléfogna. Szó sincs ilyesmiről, nagyon szerényen „viselték” a tavaszi idény sikereit.

A nyolcvannyolc játékost felvonultató mezőnyben Illés Mihály 12., Ficzay István 15., Kurali Barna 16., Nagy Emil a 26. helyen zárt, míg a mezőny egyetlen lány versenyzője, Pad Franciska korára alaposan rácáfolva a nagyszerű 49. helyezést szerezte meg.

A sikeres szereplés a közös munka eredménye. A játékosok, a vezetők egyaránt magukénak érzik a csapatot, s legsportszerűbb módon mindent elkövettek a jó helyezés megszerzéséért. Szorgalmukkal, lelkesedésükkel, akarásukkal minden mérkőzésükön jeleskedtek. Bebizonyították, hogy nem is olyan ördöngős dolog az asztalitenisz: egyszerűen csak játszani kell…!

Az Ajkai Bányász háza táján tehát csendes az öröm, s bíznak abban, hogy a jó szereplés mindenkinek erőt, bíztatást ad, s szükségszerűen megparancsolja a további előrelépést! A következő idény célja természetesen a az ideihez hasonló jó szereplés, az élmezőnyben kivívott helyüket, tekintélyüket szeretnék megőrizni. Tisztában vannak azzal, hogy ez még nagyobb feladatot, kemény munkát követel. De hát arról híresek, hogy szeretnek pingpongozni, s örömmel is teszik!

A következő szezon mérkőzései újabb vizsgát jelentenek majd, és a jó eredményesség lehet a valódi értékmérő. A Bányász SK asztaliteniszezőinél komoly munka folyik, ezt a bajnoki helyezés mellett az egyéni versenyeken elért, országos és nemzetközi szinten is kiváló utánpótlás eredmények is bizonyítják.

Tehát, hogy a kiugró eredmények, a jó csapatteljesítmények ne maradjanak el, nemcsak sokat, de eleget is kell dolgozni! Ez pillanatnyilag a legtöbb, amelyet egy több évtizedes múlttal rendelkező klub megtehet. És ha azt jól is teszi – mint az utóbbi években -, a várt sikerek aligha maradnak el!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi- sport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Búcsú egy legendás bányászkapustól – Isten veled, Dávid Sándor

Fiatalember végső búcsúja mindig tragédia. Tragédia – érthetetlen és felfoghatatlan. Nem h…