2018-as Választás Politológus: kívülről és belülről is megpuccsolták Botkát A Médianéző Kft. igazgatója szerint az MSZP-n belülről és kívülről is megpuccsolták Botka Lászlót. Olvass tovább
2018-as Választás Molnár Gyula: folytatjuk a karakteres baloldali politikát A karakteres szociáldemokrata politika folytatását ígérte Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten. Olvass tovább
2018-as Választás Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel. Olvass tovább
2018-as Választás Az MSZP 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjat vezetne be Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap. Olvass tovább
2018-as Választás Továbbra is közös ellenzéki listát szeretne az MSZP A szocialisták álláspontja soha nem változott, továbbra is ellenzéki összefogást és közös listát javasolnak – közölte az MSZP szombaton az MTI-vel, a Demokratikus Koalíció (DK) közleményére reagálva. Olvass tovább
2018-as Választás Botka László kormányváltó szövetsége már 2018-ban le akarja váltani a Fideszt Botka László kormányváltó szövetsége már 2018-ban le akarja váltani a Fideszt – Reagálás az LMP elnökségi tagjának nyilatkozatára Olvass tovább
2018-as Választás Nyitott Gyurcsány Ferenc személyére az MSZP Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak. Molnár Gyula MSZP-elnök szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre akkor kerülhet sor, ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán. Olvass tovább
2018-as Választás Szanyi Tibor az Európai Parlamentben fogadja az MSZP számos vezető politikusát Szanyi Tibor EP-képviselő meghívására a mai napon számos MSZP-s politikus, köztük nyolc megyei elnök; Gúr Nándor, és Nemény András, a párt alelnökei; valamint Mesterházy Attila, a párt volt, és az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának jelenlegi elnöke érkezett Brüsszelbe. Olvass tovább
2018-as Választás Botka: a kormány a közoktatás szétverésével okozta a legsúlyosabb kárt Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a fideszes kormány a közoktatás szétverésével okozta a legsúlyosabb és legnagyobb kárt a magyaroknak. Olvass tovább
2018-as Választás Botka: az MSZP ajánlatot tesz a listás helyek elosztására Az MSZP „nagyvonalú” ajánlattal fordul „a demokratikus ellenzéki pártokhoz” a listás választási helyek elosztása érdekében – közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Olvass tovább
2018-as Választás Botka László hétfőn ismerteti ajánlatát az ellenzéki szövetségre Hétfőn ismerteti a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokra összeálló szövetségre vonatkozó ajánlatát. Olvass tovább
2018-as Választás Bárki is nyer ma Berlinben, szemben áll majd a Fidesszel Bárki is nyeri a mai németországi választásokat, mindenképpen új korszak kezdődik Európában és benne a német-magyar kapcsolatokban. Bár Martin Schulz okozhat meglepetést (ennek drukkolok magam is), azonban a várakozásoknak megfelelően vélhetően a néppárti keresztény-konzervatív Angela Merkel vezeti majd Németországot a következő években is, a szociáldemokratákkal közösen vagy valamilyen más konstrukcióban. Egy biztos következtetés azonban már most egyértelműen kijelenthető: függetlenül a … Olvass tovább
2018-as Választás Egy újabb harcot bukott el a Fidesz A Fidesz azzal, hogy lenyúlta az étkezési utalványok piacát és bevezette az Erzsébet-utalványokat, eddig több mint 10 milliárd forintot vett ki a magyar adófizetők zsebéből. A kormány jogsértő harca azonban még ennél is többe fog kerülni a magyaroknak, a Fidesz miatt 30-40 milliárd forint kártérítést kell majd kifizetnie az országnak. Olvass tovább
2018-as Választás Botka: visszaállítjuk az önkormányzatiságot Az önkormányzatiság visszaállítását ígérte kormányváltás esetére az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Balatonszemesen. Olvass tovább