Botka: megélhetési minimumot kell bevezetni

0

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint megélhetési minimum bevezetésére van szükség. Botka László pártja május 1-jei rendezvényén hétfőn Budapesten azt mondta, “itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt!”, “Orbán országlásának legyen végre vége, szüntessük meg a nemzeti nyomor rendszerét!”

Szeged polgármestere szerint a jelenlegi kormány nem a nép kormánya, nem becsüli meg a melósokat, “magas ívben tesz” a bérből és fizetésből élőkre. Baloldali fordulatra, baloldali kormányzásra van szükség – hangoztatta.
Botka László szerint Magyarországnak volt egy álma, hogy a szabad, független nemzetek családjához tartozik, Európa befogadja. Az uniós csatlakozáskor úgy tűnt – folytatta – , semmi sem akadályozza meg az álom megvalósulását. “Ekkor jöttek az álomgyilkosok” – mondta. Kifejtette: 2010 előtti szociálliberális kormányok nem vettek tudomást arról, hogy a világgazdaság válságba rohan, majd Magyarország a nagy vesztesek közé került, a melósok úgy érezték, senki sem védi érdekeiket.
Hozzátette: Orbán Viktor ezt az elégedetlenséget lovagolta meg. Azóta nemcsak az álmainkat gyilkolták meg, hanem a jövőnket is felélték – jelentette ki.
Botka László azt mondta: “a Fidesz elárulta és romba döntötte az országot”, a demokráciát leépítette, a nemzeti vagyont zsebre tette. A “miniszterelnök gázszerelője” zsebében ott a fél Balaton, a külügyminiszter a dunakeszi villájában dőzsöl, a propagandaminiszter még életében nem találkozott egyetlen melóssal sem, mert a felhők felett röpköd. “Itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt”, amely Putyin adósrabszolgájává teszi a magyarokat – hangoztatta.
Botka László szerint a dolgozókat védő intézkedésekre van szükség, csökkenteni kell a vagyoni különbségeket, a luxust meg kell adóztatni, a kisemberekből erős, széles középosztályt kell létrehozni. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a gazdagok egymilliós fizetés, vagy százmilliós vagyon felett kiveszik a részüket a terhekből – mondta.
Közölte: be kell vezetni a megélhetési minimumot, amelyre a magyar állam vállal garanciát mindenkinek, aki ledolgozta a magáét és akinek legális bejelentett munkája van. Ezen szint alá nem lehet menni sem nyugdíjakban, sem fizetésekben – tette hozzá. Megjegyezte, ezen szint alá akkor sem lehet menni, “ha Putyin holnapra ígér még egy atomerőművet”.
A politikus közölte, meg kell erősíteni a szakszervezeteket, vissza kell állítani az országos érdekegyeztetést, újra kell írni a munka törvénykönyvét. Azt mondta, senki ne keressen többet a közszférában a köztársasági elnöknél.
Hozzátette: a magánszférában sem árt a mértéktartás, ezért ha 2018-ban megválasztják, előírja a közepes és a nagyvállalatoknak, egyeztessenek dolgozóikkal az elfogadható bérkülönbségekről.
Botka László elmondta azt is, hogy a közmunkások bérét a minimálbér szintjére emelnék, de a minimálbért is meg kell emelni, ahogy a közalkalmazottak bérét is. Hozzátette azt is, bár a miniszterelnök nem foglalkozik nőügyekkel, igenis foglalkozni kell a nők helyzetével, ezért törvénnyel szüntetné meg a férfiak és a nők bére közötti különbséget.
Éljen május elseje! Éljenek jobban a magyarok! – zárta ünnepi beszédét Botka László.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke a városligeti rendezvényen azt mondta: a Fidesz kormányzása kudarc, Orbán Viktor azonban megpróbálja az elmúlt hét év összes kudarcát másra fogni.
Senki sem gondolhatja komolyan, Soros György akadályozta meg azt, hogy a stadionokra költött milliárdokat kórházakra költsék – jelentette ki. Szerinte senki sem gondolja azt az országban, hogy az oktatás romló színvonaláért és azért, hogy egymillióval nőtt a szegények száma, nem a Fidesz a felelős.
A kormány az elmúlt hét évben “a gazdagok forradalmával” szinte minden társadalmi csoportot magára haragított – mondta a pártelnök. Hozzátette: Áder János köztársasági elnök ma már “nagyobb vicc” a fiatalok körében, mint a “szép emlékű Schmitt Pál”.
Molnár Gyula azt mondta, nagyon sok teendő van a kormányváltásig, meg kell még győzniük több százezer embert, hogy migránsozásból nem lesznek munkahelyek, hogy sorosozástól nem lesz kisebb a szegénység.
A pártelnök köszöntötte a többi baloldali párt szimpatizánsait, majd azt mondta: mindenkire szükség van. Egy lépésre vagyunk egymástól, tegyünk egy lépést egymás felé – kérte.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke megemlékezett arról, hogy 13 évvel ezelőtt ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Szerinte ma magyarok ugyanígy döntenének, mert a csatlakozással a legjobb döntést hozta az ország.
Szerinte a Fideszt le lehet váltani. “Csak ne hagyjátok, hogy a beletörődés megmérgezze a lelketeket!” – hangoztatta.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Koronavírus – Operatív törzs: emelkedtek a kiszabható bírságok összeghatárai

Jelentősen emelkedtek a járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt kiszabható helys…