Az első abszolút és a harmadik Mitropa győzelem!

0

Felemásan sikerült a Ritmus ASE számára a Baranya Kupa idei versenye. Várkonyi Szabolcsék a kiállás mellett döntöttek, a Klausz-Csányi páros mindent megnyert, amit lehetett, mind a magyar, mind a Mitropa értékelésben.

Várkonyi Szabolcs:

Sajnos a kiállás mellet döntöttem. Nem egészségi okokból, hanem egyszerűen a majd egy éves kihagyás után nem tudtam felvenni a megfelelő tempót. Ez még nem lett volna baj, hisz azért kell menni, hogy az ember vissza rázódjon, és a kilométerekkel visszajöjjön a bátorság is, de itt a versenyen olyan időjárási körülmények voltak, ami ezt nem segítette volna elő, így számomra élvezhetetlenné vált a verseny és így nem akartam egy törést kockáztatni, miközben még gyorsan sem megyünk. Nagyon sajnálom, mert a pályákat szeretem, az autó, a csapat tökéletes volt. Nagyon csalódott vagyok, nem ezt vártam, el kell gondolkodnom, hogy mi legyen a folytatás. Szerencsére Kristóffal már elkezdtem a fiatalok támogatását, lehet ez lesz az irány, és mint az eredménye mutatja, ez beválik, így megmentette a Ritmus ASE és a Korda Racing becsületét. Ezúton is gratulálok nekik, nagyon éretten és okosan versenyeztek a nehéz körülmények ellenére is!

Klausz Kristóf:

Nagyon örülök a győzelemnek, ez az első összetett győzelem a pályafutásomban, remélem nem az utolsó. Nagyon nehéz körülmények voltak, többször is megtréfált az időjárást, a középső kört tulajdonképpen mindig fordított gumizással tettük meg, mikor esett, slicken voltunk, mikor feltettük az intereket, száraz lett minden, mire odaértünk. Végül ez nem befolyásolta az eredményt, csak szakaszgyőzelemtől fosztott meg esetleg. Nagyon sajnálom Szauerék kiesését, jó lett volna velük megküzdeni. Szorosan a nyomukban voltunk és az lett volna a taktikánk, hogy az első körben megnézzük, hogy ők is, mi is mit tudunk és próbáltunk volna velük harcolni és nyomás alatt tartani őket. Remélem, még lesz alkalom, hogy megküzdjünk. Remek autót kaptunk a Korda Racingtől, a teszten a cseh mérnök sokat segített. Köszönjük az egyesületnek is a lehetőséget, ez után a győzelem után pedig megcélozzuk a z éves Mitropa elsőséget, így terveink szerint az összes hátralévő versenyen rajthoz állunk!

Köszönjük a Ritmus ASE partnereinek a támogatást! CS Process Kft., Hetech Trend Kft., VPT Group Kft., Sun&Fun Holidays Kft., Autóflex Kft., Krisped Kft., Droidx Kft., Airvent Zrt., Horsens Partners Kft., Villumen Kft., ZFW Hortiservice Kft., Sütödetech Kft., Unilub Kft., Multikomplex Budapest Kft., RD Interbox Trans Kft., Aqua-Start Kft., Atra Kft., Carwax Hungária Kft., Levi-Metal Kft.

  • Mindenki a dobogón!

    Majdnem teljes sikerrel koronáztuk meg mindkét versenyzőnk kedvenc versenyét, a Székesfehé…
  • Féleredmény!

    Nem egészen azt hozta a Mecsek Rallye, amit a csapat várt. A Turán-Bagaméri páros sajnos i…
  • Nem jó, de nem is tragikus!

    Bár jobb helyezéseket vártunk a Ritmus ASE támogatott párosaitól a Salgó Rallye-n, különös…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…