Mindenki a dobogón!

0

Majdnem teljes sikerrel koronáztuk meg mindkét versenyzőnk kedvenc versenyét, a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-t, hiszen mindketten a dobogón végeztek, igaz, „csak” a 2. és 3. fokán.

Reméljük, még idén összejön az 1. és 2. foka is a dobogónak, ha egyszer minden jól sül el és senki nem hibázik, akkor nem is elérhetetlen ez a cél.
Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Ismét jól indult a verseny, Friciék vezettek, Kristófék is a 4. hely környékén autóztak. Bár nehezek voltak a körülmények az esőzések miatt és bármikor benne lehetett egy hiba egy nagyobb pocsolyában, amiket Kristóf az elején a kelleténél kicsit jobban tisztelt, nem volt még tapasztalata ilyenekhez a lőtéren eddig.
Mindkét autó remekül működött, de aztán jött egy hiba Fricitől, aminél a féltengely is eltört, így picit több, mint 1 percet veszítettek, amivel az 5. helyen fordultak, míg Kristófék már ekkor elfoglalták a dobogó 3. fokát.
Másnap Frici tudott gyorsulni és hamar a feljött a 3. helyre, letaszítva ezzel pont Kristófékat a dobogóról, aki a sáros részeken nem találta a megfelelő tapadást, de szerencsére nem ment bele felesleges kockázatokba. Mindketten a Power Staget akarták megnyomni, de Hadikék sajnálatos balesete miatt törölték a szakaszt, hál istennek azonban csak az autójuk sérült Bandiéknak. Így Friciék végül a 2., míg közvetlenül mögöttük Kristófék a 3. helyen végeztek a versenyen.
Kristófék ezzel 3.-ak a bajnokságban és még Friciék sem esélytelenek az 5. helyen.
Egy kis szünet, aztán ismét aszfalt következik, a Vértesbe látogat el a mezőny.

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:
Multifilm SFX Kft., CS-Process Kft., Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft., VPT Caravan., Autóflex Kft., Krisped Kft., Multiprogres B.R. Kft., All4office Kft,Droidx Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., Copy and More Kft., CATA, FALMEC.

  • Féleredmény!

    Nem egészen azt hozta a Mecsek Rallye, amit a csapat várt. A Turán-Bagaméri páros sajnos i…
  • Nem jó, de nem is tragikus!

    Bár jobb helyezéseket vártunk a Ritmus ASE támogatott párosaitól a Salgó Rallye-n, különös…
  • Peches, mégis bíztató Rallye Hungary ERC futam!

    Bár a Ritmus A.S.E. egyik támogatott versenyzője sem látta meg a célt, a főleg Vincze Ferk…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…