Aranyérem az ISEUM Ralin!

0

Interjú Eszterrel és Krisztiánnal az ISEUM Rally után.

Kertész Krisztián és Velezdi Eszter az Opel Astra OPC nyergében kategóriagyőzelemmel fejezte be az ISEUM Ralit.

Először is ismét gratulálok neked és a csapatodnak, hogy a murvás versenyt is megnyertétek. 2018.05.25-27.-én került megrendezésre az ISEUM Rallye 2018 autóverseny. Tíz gyors várt rád és a navigátorodra a két nap alatt.

Krisztián mosolygós beszámolóját olvashatják:
– Köszönjük szépen a gratulációt!

Igen, jött a murva, és tudtunk nyerni egy ORC 2wd kupát, mert a kategóriánkban csak ketten indultunk, így felsoroltak a P14-es kategóriába. Ott R4-es Mitsubishik, és bivaly BMW-k is találhatóak, ott hetedikek lettünk, így pontszerzők. Ezzel közeledtünk egy kicsikét az előttünk állóhoz a P13-as kategóriában.

A 2wd kupa győzelemmel, szorosan követjük Vizeli Karcsit a bajnokságban így most már arra is koncentrálnunk kell. Azt szokták mondani a győzelmet nem kell megmagyarázni, így csillagos ötösre értékelem. De röviden azért…

Elindultunk mindenféle teszt nélkül, 0 murvás versenytapasztalattal.  Az első nap folyamatos tapasztalatszerzés és gyorsulás mellett, az első helyen találtuk magunkat, a nap végére lett egy futómű problémánk hátul, amit utcai alkatrésszel tudtunk pótolni, így azért aggasztó lett az este, egyáltalán fogja-e bírni. Amit reggel egy jeladó probléma még meg is fejelt, így csoda, hogy a másnapi első kör végén még a szervizbe értünk. Ekkorra már csak a 3. helyen voltunk, a szervizben a Fa-Ze szerelői orvosolták a motor problémát, így tudtunk tovább küzdeni. A végén a kitartásunk miatt, a szerencse is mellénk állt, hiszen a mi megmaradt problémáink mellett, az előttünk lévőknek lett technikai bajuk, így visszakaptuk az első helyet.

Azt mondom így utána… nagy élmény murván menni, és igazán lehet egy első kerekes kocsival sodródni, de szegény Opelnak, ezek a murvák már nem valók, viszont kibírta így neki is jár az ötös!

Összességében maradéktalanul boldogok vagyunk, és várjuk a Székesfehérvár rallyet, addigra biztosan újra gatyába rázzuk a mi kis opelunkat.

Velezdi Eszter versenyértékelője:
– Mindig is szerettem volna murvás versenyen indulni, de eddig még nem volt alkalmam. A pályabejáráson végig szakadt az eső, tetőig csaptuk a sarat, néhol a pálya kaotikus állapotban volt, de nem vetett vissza a lelkesedésünkből. Tudtuk, hogy kemény verseny elé nézünk főképp így újoncként, ezen a terepen. Izgalmas verseny volt, kicsit több időm volt most nézelődni. A hosszabb egyenesekkel, és lassabb kanyarokkal színezett gyorsokon, felettébb jól szórakoztam. Borzasztó mély nyomok voltak, néhol meg úton maradni sem volt könnyű, és mindenhol kiesett autók mellett haladtunk el. Célba érni is kihívás volt!  Volt, hogy szinte darabokba értünk be, de sikerült újra megcsinálnunk. Elsőként beértünk az első murváson is. Krisztián hozta a szokásos összeszedettségét, nagyon ügyes volt. Köszönjük a csapatnak, hogy újra és újra összekapkodták a kocsit! Minden percét élveztem!

Kertész Krisztián – Velezdi Eszter
Opel Astra OPC – FA-ZE Tyre Repair Kft.
ISEUM Rallye 2018 – 2018.05.25-27.

 

Köszönjük Partnereink segítségét: MIHIDRA KFT., KISS ZSOLT EV., NATURGOLD FARM, FIRE-CREW KFT., ZSOMAR-KER KFT., MAGYAR IPAR KFT., T-FOREX KFT., R-PEX 2000KFT., KOKO EXPRESS, BLACK POINT ALAPÍTVA 1991 KFT., KERÉKGYÁRTÓ ÉS TÁRSA KFT., UNIFY KFT., ANDREZOL-NET KFT., D.D.Z.-MED KFT., ADÓ-DÓ PLUSZ KFT., BEST-TYRE GUMI, HORVÁTH KFT., KARTEL 97 BT., H-EURO CONSULT BAU KFT., ASSIST -TREND ÉSZAK KFT., SPÉCI KOMPLETT KFT., TT SPEED KFT., DELTA HUNGÁRIA ÉPÍTŐ KFT., FÉLIX PROFESSIONAL KFT., UNILUB CASTROL NEMZETI IPARI DISZTRIBÚTOR., BÚTORSTRONG BAU INVEST KFT., GLS WESTPARCEL KFT., WEST-START CSOMAGSZÁLLÍTÁS RAKTÁROZÁS KFT., BAR-POR-TRANS KFT., KARCHER., INTERDAIRY HUNGÁRIA KFT., BAROMFIUDVAR 2002 KFT., KELET-METÁL KFT., DANKO TRANS &BAU KFT., TÜF Szerviz – Nyíregyháza, Mátészalka, Fehérgyarmat, Szolnok, Vídia Csavarszaküzlet, Civis Partner Logisztika.

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…