A lőrintei birtok és környéke

0

Lőrintét Ihász Lajos vette meg, akinek a családi birtoka Hathalom volt. Ő pénzbefektetésnek szánta. Először, mint vadászterületet, de ebből aztán később nagy gazdaság lett. Lőrinte tulajdonképpen nem volt falu, hanem egy nagy major, amit a Dunántúlon pusztának hívnak. Itt volt az úrilak, az istállók, ami lehetett: lóistálló, disznóistálló, tehénistálló, ököristálló. Ökrök húzták a kocsit, vagy a szekereket, azok szántottak. Itt voltak a magtárak, a különböző cselédházak.

Ihász Lajos

  1850. június 12-én a Veszprém megyei Hathalmon született. Apai és anyai ágon régi nemesi család sarja. Szülei kiváló gondot fordítottak nevelésére; elemi iskoláit s az első gimnáziális osztályokat a családi házban végezte, majd a soproni és a pápai főiskolában folytatta és fejezte be. Azután a keszthelyi Georgikonban és a magyaróvári gazdasági intézetben nyert oklevelet. Mint önkéntes a győri 9. és a bécsi 5. sz. huszárezrednél szolgált, s mind a két helyen kitűnő minősítvényt kapott; végezte a népfelkelő-tiszti tanfolyamot, szintén kitűnő eredménnyel; két ízben aktiválásra is felszólíttatott. 1873-ban átvette atyjától a lőrintei birtokot. Először mint ajkai és bakonytamási-i, majd mint zalai egyházközségi felügyelő, azután mint egyházkerületi gyámintézeti világi elnök működött. Egyházi és iskolai célokra több rendbeli nagy alapítványt tett. 1899. november 29-én a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület felügyelőjévé választották és mint ilyen 1901. március 23-án kelt kir. meghívólevéllel meghivatott a főrendiházba. 1898. augusztus 18-án a köztéren teljesített szolgálatai jutalmául ő Felsége a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1908. december 13. hunyt el Lőrintén.


Lőrintét nagyrészt kőből építették, mert kő volt ott az építőanyag és a szomszédos Csapbereknek, egy kis várkastélynak a köveit hordták oda el. Ezt a várkastélyt is elpusztították a Habsburgok, mint Rákóczi ideje után pusztították a magyar várakat.

A lőrintei kastély egy földszintes, hosszú épület volt. Kőből építették az egészet. Középütt volt a lakórész, a két oldalán meg két szárny: az egyik szárnyon voltak a vendégszobák, a másik szárnyon pedig a konyha. Körülbelül egy méterrel magasabban feküdt a középső résznek a padlója, a padló szintje, mint az udvarnak a szintje. Pincéje nem volt az épületnek. Óriási padlása volt. Méteres gerendákból építették. Elölről az oszlopos verandán át jutottunk be. Pár lépcsőn kellett felmenni. A veranda kővel volt kirakva, két oldalt ablakok védték, úgyhogy nyáron viharkor is lehetett ott ülni. A veranda előtt volt egy virágágy, mondjuk így, inkább egy kerek, bokrokkal körülvett terület.

Az épület túlsó végében volt a konyhai szárny. Ott szintén lépcsőn mentünk le, az szintén az udvarral volt egy szinten. Itt volt egy óriási nagy konyha, bolthajtásos, hogy a gőz ne rontsa meg a tetőt meg a plafont, és egy hátsó konyha, ahol a cselédlányok aludtak. Volt egy cselédszoba, ahol szintén a cselédlányok aludtak. És a toronynak megfelelő alsó szoba volt a kamra és a felső szoba szintén kamra volt, ott lisztet, miegymást tartottak benne.

A majort, vagyis a pusztát legalább 50–60 épület alkotta. Ezek eléggé szét voltak szórva, ahogy a cselédházak is. A legnagyobb részük kőből volt építve. Magát azt a részt, amelyen volt a kastély, a kertésznek, a kovácsnak és a bognárnak a lakása, meg a parádés istálló, azt egy sövény vagy pedig egy kőfal vette körül. Ez volt az eredeti része Lőrintének. A cselédekkel együtt a lakosoknak a száma lehetett 400–500. Közigazgatásilag Lőrinte a tósokberéndi jegyzőséghez tartozott.

Vadászat: Tóth Károly Jókay- Ihász Miklós fiaival
Az eredeti kép tulajdonosa: Gyabronka Károly Ajka.

Persze a lőrintei birtoknak voltak földjei és külső területei: egy ilyen volt Csapberek. Csapberek tele volt óriási tölgyfákkal és elvadult rózsabokrokkal. Csapberek mellett állt a régi lőrintei temető, ahol volt egy besüppedt Bezerédj sírbolt. A Bezerédj családé volt valamikor ez a rész, és a Bezerédjek építették a várkastélyt, Csapberekben. Csapberekben volt a birkaistálló. A lőrintei birtokhoz tartozott egy kisebb major, ahol csak pár ház állt: ezt hívták Lajos-majornak. A határnak a túlsó felén volt egy falu, Halimba. Mindjárt a határnál Csárdapuszta, ott volt a ménes. Ihász Lajos nagyon szeretett lovakkal foglalkozni és nagyon híres és jó ménese volt.

Még valami más tartozott Lőrintéhez: s ez volt Csinger, a csingeri erdő, a csingeri völgy. Csingerben volt egy fennsík,- Cserár, ahol a fákat kiirtották és ezt művelés alá vették. Ezen a fennsíkon volt az Ihász major és itt volt Dunántúlnak szinte az egyetlen szilaj marha csordája. A szilaj marhák a hortobágyi nagyszarvú marhák. Az volt a különbség köztük, hogy ezek köves, kavicsos területen nőttek fel, nevelkedtek, úgy hogy lehetett őket használni Dunántúlon, mint szilaj ökröket. Itt a tehenek nem voltak fontosak, azok csak borjúkat szültek és nem is igen fejték azokat. Az ökrök nagy része mind szilaj ökör volt. Negyven évig éltek ezek a szilaj ökrök és kibírtak mindent: hideget, meleget.

Ott volt a csingeri erdő, ez volt egy olyan 600–700 holdas rész a Csinger völgyével. A Csinger völgynek a bejáratánál ott volt az ajkai bánya: a bányatelep a salakhegyekkel, és a szén felhúzókkal, ahol a bányászok dolgoztak, a rakodókkal, vasútvonallal. A bányászfalut Bodénak hívták. Most a csingeri bánya, Bódé és mind ez a rész oda tartozik Ajkához

Csingernél végződött a Bakony tulajdonképpen. A nyugati vége volt a Bakonynak, ott aztán egy lapos síkság következett.

A Bódé melletti falu volt Csékút. Csékút mindjárt a Bakony utolsó dombjának az alján épült, és azon az utolsó dombon pedig szőlőt telepítettek.

Csékút után következett egy falu, Padrag, egy nagy parasztfalu. Tiszta református, református templommal.

Meg kell említeni még a lőrintei malmot. A malmot a Torna patak hajtotta. Az volt a baj, hogy vizének egy nagy része bányavíz volt, (Fekete- ér a bányából jött ki a víz.) A malom ott volt az un. major, a puszta, közelében. Ide egy dinamó lett beszerelve, amely áramot fejlesztett és az áram be lett vezetve a kastélyba, és a parádés lóistállóban, mert a parádés lovaknak jól kellett élni. Tehát őnekik volt villanyuk. Ezt még Ihász Lajos készítette, csinálta így. Ugyancsak villany volt még a kovácsműhelyben is, és ott volt egy utcai villanylámpa.

A lőrintei vízimalom zsilipje, a „zúggó” (1934.)
Az eredeti kép tulajdonosa: Jókay Károly Budapest.

Volt 1920-ban egy földosztás, Lőrintéről akkor, akkora darabot vettek le, hogy egy telepes falut tudtak építeni. Az állam építette, Csótának hívták és volt katonákat telepítettek oda, magyarokat, mindjárt Kolontár mellé, ami egy sváb község volt, (és az több helyen megtörtént, hogy a sváb községek mellé, ahol lehetett, oda telepítettek le magyarokat, volt katonákat). Kaptak egy szép darab birtokot, amin aztán meg tudtak élni.

Domján János

 

  • Lekötelezett vagy elkötelezett

    A középkor óta Kakas Aladár volt Ajka első plébánosa. A felvidéki Magyarbélen született 19…
  • Kossuth-díj nehéz időkben

    Horváth Sándor vallásos bányászcsaládban született 1925-ben Bódén. Ő maga is – hat t…
  • Egy városalapító

    Ajka 1959 óta város. Elgondolkodtam rajta, hogy kinek, minek köszönhető leginkább a váross…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Történetek Ajkáról

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ármin Bánya 2004-ben, a leállítás előtt