A jövő héttől mobil CT-t kap az ajkai kórház

0

A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba – mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak. Megjegyezte azt is, hogy a szakma álláspontja szerint akut esetekre ma is lehetne használni a szóban forgó berendezést, azonban a hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta a gép használatát.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is felelős

Az államtitkár úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, mind a kórháznak mind az üzemben tartó cégnek van felelőssége.
Az ajkai Magyar Imre Kórházban folyamatos és zavartalan a betegellátás, egyetlen tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, ahonnan az elavult CT-berendezés miatt ideiglenesen Veszprémbe szállítják vizsgálatra a betegeket – közölte a kórház főigazgatója hétfőn.

Nagy Zoltán a közleményében azt írta: az ajkai kórház az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság határozata értelmében „a CT berendezés életkora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból a CT diagnosztikai kivizsgálásra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba köteles irányítani az ellátandó eseteket.
A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az ajkai kórház diagnosztikai eszközparkja felülvizsgálatának eredményeként egy új, korszerű CT berendezés beszerzésére tesznek javaslatot.

A jövőben további CT-berendezéseket is megvizsgálnak

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy a működő CT-berendezések átlagéletkora 4,5 évami nagyon jónak mondható, de vizsgálják, hogy a következő fél évben lesz-e olyan berendezés, amely eléri a tízéves élettartamot

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…