Cél a sikeres célba érkezés!

0

Beszélgetés Kronome Ákos raliversenyzővel a Salgó Rally 2020 előtt.

Kronome Ákos – Pásztor Tamás
Skoda Fabia – East Motorsport Kft.
Salgó Rally 2020 – 2020.07.18-19.

Kilenc gyors egy nap három pályán. 5-10-27 kilométeres szakaszok várnak rád és navigátorodra. Melyiktől tartasz a legjobban és miért?
– A 27 km-es gyorsaságin még sosem mentem, csak bizonyos részein a 90-es években, de azok az emlékek már elég kopottak. Gondolom, az utak sem lettek jobbak azóta. Kicsit zavar ez a körgyors az ilyen keskeny úton, nem tudom, mi lesz ebből…

Van-e lehetőséget korábbi videókból felkészülni erre a versenyre?
– Nem is kerestem semmilyen felvételt, erre nincs időm se, megpróbáljuk a három lehetőségből feldolgozni a körgyorsaságit, a többi ismerős.

Összesen 122 versenykilométert kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennetek. Tudtatok-e valahol tesztelni a Salgó rali előtt?
– Nem tudtunk tesztelni, pedig nagyon kellett volna, a Mecseken mentem utoljára vele, az pedig régen volt már.

Hű navigátoroddal, Pásztor Tamással, és a sárga régi Skodáddal veszitek nyakatokba a Salgó Rali versenykilométereit. Mentél-e korábban ezeken és onnan maradt-e elég emlék egy ízes Salgó ralira?
– Idén Tamással és a sárga Fabiával megyünk, ami jól működik, azon ne változtass.. Mentem régen ezeken a gyorsaságikon valamilyen formában, Katalin akna-Mátraalmás, Katalin akna-Parádsasvár, Kazár az aszfaltozás előtt, ezek a szakaszok a Salgó ralin mindig szerepeltek a 90-es években. Szép emlék is van: voltunk abszolút 2-ikak Rally másodosztályban Tóth Istvánnal (Totya).

Mi is a célod 2020 első ORC versenyén?
– A hosszú kényszerszünet után, tesztek híján itt kell belerázódni. Próbálunk nem aludni sokáig és műszaki hiba nélkül teljesíteni a versenyt

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is. Mentes és Társai, Inpipe, Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli.

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…