Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Tájfutás Világnapja, mely ismét nagyszerű lehetőséget teremt a sportág népszerűsítésére, ismertségének növelésére. Az előző két évvel ellentétben idén nemcsak egy nap lesz a Világnap, hanem egy hét, május 23. és 29. között. Ettől függetlenül a pár nappal előtte vagy utána megrendezésre kerülő események is beleszámítanak majd. – A rendezvény 2016-ban indult a Nemzetközi Tájfutó Szövetség kezdeményezésére, amelyhez a Bakonyi Tájfutó Klub az elsők között csatlakozott, hogy városunkban is kedvet teremtsen a mozgáshoz és az aktív időtöltéshez. Ajkán idén is megszervezzük a Tájfutás Világnapját, ahol az óvodás korosztálytól egészen a szépkorúakig mindenki kipróbálhatja sétálva, kocogva, vagy akár futva a tájékozódási feladatokat és megismerheti a sportág alapjait – mondta Ládi János, a Bakonyi Tájfutó Klub elnöke, majd hozzátette: – Május 24-én, csütörtökön 8-tól 16 óráig szeretettel várjuk az érdeklődőket a Városi Művelődési Központ előtti Agóra-téren. Az Agorán és a Sétáló utca környékén Rajt és Cél molinó hirdeti majd a Tájfutás Világnapját, valamint kisebb bóják változtatják meg a Fő-tér látképét. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség célja, hogy a tavalyi és tavalyelőtti sikerek után Magyarország ismét aktív részese legyen a kezdeményezésnek, és lehetőség szerint a korábbiaknál is több helyszínen sikerüljön megszólítani a fiatalokat! Tollár Sándor