Véget ért a lengyel rezidens orvosok éhségsztrájkja

0

Befejezték tiltakozó akciójukat a négy hete felváltva éhségsztrájkot folytató lengyel rezidens orvosok, és képviselőik hétfőn részt vesznek a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselőiből álló érdekegyeztető testület tanácskozásán.

A rezidensek egy csoportja október 2-án kezdett „rotációs” éhségsztrájkba az egyik varsói gyermekkórházban. A más lengyel városokra is kiterjedő tiltakozás irányítását később a tavaly márciusban alakult, több egészségügyi szakmát tömörítő Egészségügyi Szakmák Megegyezése (PZM) nevű szervezet vállalta magára.
A rezidensek képviselője, Jaroslaw Bilinski közölte: a PZM szavazati jogot kapott a hétfőn a varsói államfői palotában ülésező Társadalmi Párbeszéd Tanácsában (RDS). Ezzel, mint mondta, „meghallották a rezidensek hangját, akiknek helyük lesz a döntéshozatali folyamatban”.
A 2015 augusztusában Andrzej Duda államfő által életre hívott RDS tagjait az államfő nevezi ki a legnagyobb lengyelországi szakszervezetek, a munkaadók és a miniszterelnök javaslatára. Az érdekegyeztető testületben az elnöki posztot rotációs rendszerben töltik be a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselői, évente váltva egymást. Hétfőn a soros elnökséget a kormányoldal vette át.
Az RDS hétfői ülésének egyik témája éppen a kormány által vezényelt egészségügyi reform. A rezidens orvosok követelése az, hogy a reform keretében az állam 2021-ig a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékát fordítsa az egészségügyre, követelik továbbá fizetésük azonnali megemelését a lengyel átlagfizetés 1,05-szörösére.
Lengyelországban négyéves a rezidensképzés. A 2012 óta érvényes díjazás szerint a bruttó fizetések az első két évben mintegy 3200 zlotyt (232 ezer forint), a második két évben pedig közel 3500 zlotyt (253 ezer forint) tesznek ki, a prioritásnak tekintett szakok esetében viszont 500 zlotyval magasabbak. A lengyelországi átlagfizetés jelenleg bruttó 4500 zloty. Korábbi bejelentések szerint a rezidens orvosok fizetését jövőre 40 százalékkal emelnék, 2021 végéig pedig fizetésük mintegy 5250 zlotyra (380 ezer forint) emelkedne.
A kormány reformtervezete szerint az egészségügyre szánt költségvetési források 2025-ig fokozatosan a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékára emelkednének, szemben az utóbbi évek 4,4 százalékával.
A rezidensek képviselői hétfőn azt is bejelentették, hogy követeléseik teljesítéséig tiltakozásukat más módszerekkel folytatják, többek között nem vállalnak túlórákat.
Konstanty Radziwill egészségügyi miniszter megelégedéssel fogadta az éhségsztrájk befejezését, rámutatva, hogy a rezidensek követelményei „már megvalósultak, illetve megvalósításuk folyamatban van”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …